Pesti Srácok

Összecsapások civilizációk között, migránsok özöne és brutális szárazság - Dezső Tamás volt a Polbeat vendége (Videó)

Zbigniew Brzezinski nagy sakktábláján folyik a játék, az ukrajnai etnikai háború, a szíriai polgárháború és a migránsok tömegének beáramlása ugyanennek a geopolitikai játszmának a következménye - mondta a Polbeat című műsorunkban Dezső Tamás történész-régész-asszirológus egyetemi tanár, a Migrációkutató Intézet főigazgatója. Huth Gergely és Dezse Balázs arra is kíváncsi volt: valóban egyre több migráns érkezik-e Európába, hiszen napok óta csak kapkodjuk a fejünket az egymást érő csempészüldözések hallatán, hiszen az egyik bűnbanda már odáig fajult, hogy rendőrökre lőttek az M5-ösön. A főigazgató szerint mindez sajnos nem meglepő és a helyzet csak rosszabb lesz, hiszen idén már 250 ezer illegális migránst fogtak el, vagy tartóztattak fel a magyar határ környékén.

Jeleztük Dezső Tamásnak, hogy a helyzetértékeléseit hallva sokan leginkább atombunker építésébe fognának, vagy eret vágnának magukon, de a főigazgató rávilágított: a helyzet még a láthatónál is sokkal rosszabb, s attól, hogy most érhetően a háborúra figyel mindenki, az arab világ robbanása elkerülhetetlennek tűnik a brutális túlnépesedés és a sosem látott óriási szárazság miatt. Az ENSZ térképei sem veszítettek aktualitásukból, melyekből kiderül, hogy Dél-Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet, illetve ez a földrajzi öv teljesen kiszárad a világon és igazán értékes, nagy, zöld területek csak Kanadában és Oroszországban maradnak. Figyelmeztető jel az is, hogy a Kárpát-medence az előrejelzések szerint 2050-re az élhető régiók között marad, s csak tíz százaléknyi csapadék veszik el, miközben például Ukrajnát is nagy szárazság fenyegeti. Nem véletlen tehát, hogy sokan ide törekednek.

Felidéztük Dezső Tamásnak az éppen három évvel ezelőtti Polbeat-beszélgetésünket, melyben úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A neves egyetemi tanár most azt mondta: az elmúlt három évben, bár Orbán Viktor és sokan mások igyekeztek megtalálni és meghatározni ezt a konzervatív választ, de az áttörés elmaradt. Úgy tűnik, Nyugat-Európa tétlenül nézi, hogy társadalmaikban eléri a kritikus 20 százalékot a muszlim populáció és - mivel sem Kínában és Indiában, sem Oroszországban nem fogajdák be az arab világból kirobbanó áradatot - így következésképpen Európa lesz a célpontja ezeknek a tömegeknek.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.