Összeütközött két busz Budapest XI. kerületében, a Jagelló út és a Hegyalja út kereszteződésében csütörtök délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Az első információk szerint négyen megsérültek, a baleset miatt torlódásra kell számítani. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: sok üzemanyag került az úttestre az ütközés után, a fővárosi tűzoltók a helyszín biztosításában és az üzemanyag felitatásában segítenek. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: baleset miatt lezárták a Jagelló utat a Hegyalja útnál a BAH-csomópont felé, valamint a Hegyalja utat a BAH-csomópontnál mindkét irányban. Módosított útvonalon jár a 8E autóbusz mindkét irányban, nem érinti a BAH-csomópont, a Zólyomi út, a Breznó lépcső, a Sion lépcső, a Korompai utca, a Hegytető utca és a Farkasréti temető megállót; a 108E autóbusz a Gazdagréti tér felé nem érinti a BAH-csomópont megállót. A 110-es és a 112-es autóbusz a Bosnyák tér felé nem érinti a Sirály utca és a BAH-csomópont megállót, valamint a 212-es autóbusz a Boráros tér felé nem érinti a Kiss János altábornagy utca, a Sirály utca, a Csörsz utca és a BAH-csomópont megállót.
Forrás: MTI. Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS