Vágó István nehezen dolgozta fel, hogy a DK rendezvénye nem mozgatott meg komoly tömegeket március 15-én, míg Orbán Viktor beszéde igen. A kvízmester nem is tudta hova tenni, hogy a miniszterelnököt kivetítőn is közvetíteni kellett, hogy minden érdeklődő jól láthassa, hallhassa. Ferencéknél viszont erre semmi szükség nem volt. Karácsony viszont igazi forradalmat indított az Andrássyn, legalábbis ő biztosan meg van erről győződve, hiszen megújította Ukrajnának tett esküjét, amikor arról értekezett, hogy aki ma kokárdát visel, annak ki kell mondania azt is, hogy szabadságot és békét Ukrajnának! A forradalom pedig nem áll le: a hét elején a Momentum döntötte le a hatalom egy építkezés kordonjait. Mert ők lázadnak. És így tesz az akkumulátor-ellenállás is, aki ki- és lemerülhetetlenül küzdenek a Magyarországot sivataggá züllesztő akkumulátorgyárak ellen.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS