Pesti Srácok

Otthagyja a pólóválogatottat Benedek Tibor

Otthagyja a pólóválogatottat Benedek Tibor

Benedek Tibor férfi szövetségi kapitány távozik a magyar vízilabda-válogatott éléről. Az edző ezt a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos oldalán jelentette be. A szövetség elnöke, Kemény Dénes sajnálta, de elfogadta a döntést.

A riói ötödik hely után megtörtént, ami várható volt: 2017-től nem Benedek Tibor vezeti a férfi vízilabda-válogatottat. „Az elmúlt hetekben mérlegeltem a mögöttünk hagyott időszakot, valamint többször is egyeztettem a szövetség elnökével, Kemény Dénessel. Szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját és bizalmát mind a szövetség vezetésének, mind az MVLSZ elnökének. Köszönöm a munkát a stábom tagjainak és a játékosoknak is. Január 1-jével már nem én látom el a kapitányi feladatokat" – mondta a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak.

A férfi nemzeti csapatot 2013 óta irányító Benedek Tibor legnagyobb sikere a válogatottal a 2013-as világbajnoki aranyérem. 2014-ben második lett csapatával az Európa-bajnokságon, 2016-ban Eb-bronzérmet szerzett, a riói nyári olimpián pedig csupán az 5. helyen végzett. 2013-ban az év magyar szövetségi kapitányának választották meg.

„A riói olimpia óta több alkalommal beszélgettünk, így nem ért váratlanul Tibi döntése, de nyilvánvalóan nagyon sajnálom

– reagált Benedek bejelentésére Kemény Dénes az MTI megkeresésére.

– Nagy szakmaisággal, lelkiismeretesen, alázattal dolgozott, de el tudom fogadni, hogy így határozott, miután az elmúlt csaknem négy év második felében az eredmények gyengébbek lettek, mint azt munkájával megérdemelte volna."

PestiSracok facebook image

Kemény Dénes a jövőt illetően hozzátette, hogy Benedek Tibor utódjáról a szövetség elnöksége dönt: vagy kijelöl valakit, vagy pályázatot ír ki a tisztségre.

Forrás: MTI és waterpolo.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.