Pesti Srácok

Ötvenezer aláírás gyűlt össze egy nap alatt a tokiói olimpia megrendezése ellen Japánban

Ötvenezer aláírás gyűlt össze egy nap alatt a tokiói olimpia megrendezése ellen Japánban

Az első 24 órában közel ötvenezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát. Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi, japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezőbizottság állításával ellentétben nem lehet biztonságosan megtartani július 23. és augusztus 8. között az olimpiát, majd a paralimpiát a pandémia újabb hulláma miatt, és – ahogy a petíció fogalmaz – az emberek életének és megélhetésének érdekében mondják le az olimpia megrendezését.

A japánok már eleve a tervezett rendezési költség többszörösét költötték el, most hivatalosan 15,4 milliárd dollárra rúg a számla. Az olimpia megtartásához tízezer egészségügyi dolgozóra, további ötszáz ápolóra és kétszáz sportorvosra lenne szükség, ők hiányoznának az országos egészségbiztosítási rendszerből a játékok alatt, akárcsak azok az orvosi létesítmények, felszerelések és egyéb források, amelyeket az olimpia érdekében használnának. A japán emberek mindössze két százaléka van beoltva koronavírus ellen, több mint tíz és fél ezren haltak meg eddig a fertőzésben – számol be az Origo. A szigetországban a járványügyi vészhelyzet május 11-ig él, de egybehangzó források szerint biztosan meghosszabbítják.

Egy felmérés szerint kilenc prefektúra vezetője szeretné, ha az olimpiát ismét elhalasztanák vagy lemondanák, 47-ből pedig nem jött válasz, arra hivatkozva, hogy nekik nincs döntési jogosultságuk. A lakosság 70-80 százaléka korábban szintén az olimpia ellen foglalt állást. A petíciót Thomas Bachnak, a NOB elnökének szeretnék átnyújtani. A német sportdiplomata hamarosan Japánba látogat, és a tervek szerint május 17-én, Hirosimában részt vesz a fáklyafutáson. Az ország rengeteg helyszínét érintő váltó tagjai közül a szervezők közlése szerint eddig nyolcan kapták el a koronavírust. A japán kormány, a szervezőbizottság és a NOB közös állásfoglalása alapján a tokiói olimpiát július 23-i kezdéssel megrendezik.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

PestiSracok facebook image
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Engem nem zavar, hogy egy olyan ember tetovált rám, akinek a világnézete különbözik az enyémtől – Portrébeszélgetés Dezse Balázzsal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 17.
A háziasszonyok kedvenceként tartják számon, aki a cicák nagy rajongója és a főzés szerelmese. Mindemellett pedig kiváló újságíró, aki a magyar MTV-nél és az egykori Viva tévénél kóstolt bele a média világába, később viszont a politika felé fordult. Tette ezt annak ellenére, hogy soha nem akart a médiában dolgozni, de mindig mindenről meg volt és van a véleménye, amit meg akart osztani az emberekkel. Élt Kanadában is, és ott találkozott először a gender studyval, amit egészen másnak hitt, mint ami valójában. Azóta is sokat foglalkozik vlogjaiban és cikkeiben a társadalmi nem kérdésével és a hanyatló Nyugattal. Tetoválásai miatt kapott már megjegyzéseket a nézőktől, de szerinte ma már inkább az a különleges, ha valakire nincs valami varrva. Politikai beállítottsága miatt pedig nem várt irányból kapott egyszer durva kritikát, méghozzá attól a tetoválóművésztől, akinek munkáját a bőrén viseli. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu munkatársát, a The Right Brothers és a Dezse Vű alkotóját, Dezse Balázst.

Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)

‎PS Riport 2023 augusztus 3.
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.