Pesti Srácok

Óvodákat és egy hajléktalanmelegedőt árusít ki Szeged szocialista vezetése

Óvodákat és egy hajléktalanmelegedőt árusít ki Szeged szocialista vezetése

Két, eddig óvodaként működő és egy hajléktalanellátásra használt épület értékesítéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a képviselők emellett több mint 300 millió forinttal emelték a Szegedi Nemzeti Színház támogatását.

A szegedi közgyűlés februárban döntött arról hogy a gyermeklétszám csökkenése és az óvodapedagógus-hiány miatt augusztus 1-jével megszüntetnek négy óvodát. A testület ezek közül két épületet, a Szél utcait és a Bem utcait értékesítésre jelölte ki, 120 millió, illetve 145 millió forintos induló áron. A Szél utcai óvodaépületet zárt körű pályázaton kívánják eladni, ott a jövőben is köznevelési intézménynek kell majd működnie, a vevő pedig öt év alatt, részletekben fizetheti ki az ingatlan árát.

Német Ferenc (Fidesz) képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy az épületeket mélyen áron alul adják el "az óvodások feje felül".

Eladja az önkormányzat azt az Újszegeden, egy lakótelepi városrészben álló épületet is, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat harminc éven át nappali melegedőt működtett hajléktalanok számára. A szolgáltatást a jövőben a rászorulók a város szélén vehetik igénybe.

PestiSracok facebook image

Elfogadták továbbá a 2021 elején bezárt, majd később értékesített Cserepes sori piac és a szomszédos egykori szükséglakásoknak helyet adó terület új építési szabályait. A telkek településközpont besorolást kapnak, beépíthetőségük - a korábbi 75, illetve 40 százalékról - 30 százalékra csökken, a zöldterület aránya pedig 40 százalékra nő. A Fidesz és a KDNP képviselői hangsúlyozták, évekkel ezelőtt jelezték már, hogy az önkormányzat befektetői érdekeket kiszolgálva zárja be a piacot, majd értékesítette annak területét. Most a szabályozást alakítják át, és miközben lakópark épül, elmaradnak az ehhez szükséges útfejlesztések.

Határozat született arról is, hogy az M43-as és az 5-ös út csomópontjának közelében, a korábban a Pick Szeged Zrt. új üzemének kialakítására szánt 100 hektáros terület szomszédságában új, 200 hektáros ipari parkot alakítanak ki. Módosították mindemellett a költségvetést; 316,9 millió forinttal növelték a Szegedi Nemzeti Színház, 24,6 millió forinttal pedig a Kövér Béla Bábszínház önkormányzati támogatását. Az út- és járdafelújításra szánt alapot egyről kétmilliárd forintra emelték.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.