Pesti Srácok

Palkovics: Júniusban döntés születik az MTA kutatóintézeti hálózatának leválasztásáról

Palkovics: Júniusban döntés születik az MTA kutatóintézeti hálózatának leválasztásáról

Még a nyári szünet előtt dönteni fog a parlament az MTA kutatóintézeti hálózatának leválasztásáról. Palkovics László szerint ezt még júniusban megtárgyalja majd az Országgyűlés.

Május 27-ig beterjeszti az Országgyűlés elé az ITM az MTA kutatóintézeti hálózatának leválasztásáról szóló törvényjavaslatát - minderről Palkovics László innovációs miniszter beszélt az ATV-nek. A tárcavezető szerint a Parlament pedig meg is fogja tárgyalni azokat júniusban. Hozzátette, hogy módosítani kell az MTA-ról szóló törvényt, illetve a tudományos kutatásról-fejlesztésről és az innovációról szólót is, mert létre kell hozni az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, vagyis az új hálózat szervezeti hátterét, amely a tervek szerint nagyban hasonlít majd a német Max Planck Társasághoz. Mint ismert, az MTA ellenzi, hogy a kutatóintézeti hálózatot leválasszák az intézményről; az ITM és az MTA között még jelenleg is folynak erre vonatkozó tárgyalások. Legutóbb az MTA közgyűlése úgy határozott, hogy nem adja a hálózatot, nem engedi, hogy elvegyék az MTA alól. A végleges döntés ugyanakkor a kormányé, nem pedig a Magyar Tudományos Akadémiáé.

Forrás: PS/ATV; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.