Pesti Srácok

Paprikasprayt is bevetett a rendőrség az évfordulós tüntetésen Hongkongban

Paprikasprayt is bevetett a rendőrség az évfordulós tüntetésen Hongkongban

Ismét kényszerítő eszközt használt a rendőrség, hogy feloszlasson egy kisebb megmozdulást kedden Hongkongban; a gyülekezők egy 1 évvel ezelőtti, erőszakkal elfojtott tüntetésről emlékeztek meg.

2019. július 21-én legalább 40, kormányellenes tiltakozó megsebesült Hongkongban, miután egy Kína-párti csoport botokkal rájuk támadt. Elemzők szerint ennek az eseménynek döntő jelentősége volt a Peking-párti hongkongi kormányzattal szembeni tüntetéssorozat kibontakozásában, mert a véres eseményről készült videófelvételek igen széles körben elterjedtek a közösségi oldalakon, növelve a rendőrséggel szembeni bizalmatlanságot és ellenszenvet Hongkongban. Kedden, az évfordulón kisebb csoportok gyülekeztek Kína és Hongkong határán, a Sencseni-öböl partján fekvő Jüen Long városrészben. A rendőrség, miután hangszórokon figyelmeztette a résztvevőket, hogy illegálisan gyülekeznek, paprikasprayt vetett be, hogy szétoszlassa a tömeget. Több száz embert őrizetbe vettek. A kínai kormány az elhúzódó hongkongi megmozdulásokra válaszul június végén elfogadta a nemzetbiztonsági törvényt, amely jelentősen növeli Peking beleszólását a különleges közigazgatási terület ügyeibe. A nyugati országok aggodalma szerint a törvény lehetővé teszi, hogy Kína csorbítsa a szabadságjogokat Hongkongban, és elhallgattassa azokat, akik szót emelnek az egykori brit gyarmat demokratikus berendezkedése mellett.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Fazry Ismail (A kép illusztráció!)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.