Pesti Srácok

Paraguay elnöke megtiltotta Trumpnak átrepüljön az országa felett, ha Kanadába utazik!!!444!!!

Paraguay elnöke megtiltotta Trumpnak átrepüljön az országa felett, ha Kanadába utazik!!!444!!!

Természetesen ilyesmi nem történt, de egészen hasonló jelenetek zajlanak éppen Európában. Litvánia után ugyanis Lettország is megtiltotta, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök Moszkvába tartó repülőgépe áthaladjon a légterén. Ez, tekintettel a földrajzi realitásokra, bizonyára hatalmas és nehezen leküzdhető akadályt jelent, hiszen Belgrád és Moszkva közötti legrövidebb út nyilván a Baltikum felett található.

Korábban a lengyelek tiltották meg Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, hogy rajtuk, majd Fehéroroszországon keresztül repüljön Moszkvába a május 9-ig győzelmi parádéra. Példájukat rögtön követték a litvánok, amiben nyilván gesztust kell értékelnünk, mivel Lengyelország a pillanatnyilag határos Belarusz Köztársasággal, az pedig Oroszországgal. A litván légteret csak akkor vette volna igénybe Fico, ha Vilniusban leszáll olcsó, ruszki fogyasztásra szánt csempészviszkiért. De legalább erőt mutattak, a lengyelek csak pár óráig, aztán visszakoztak, de a litvánok kitartanak.

És ha már ilyen jól sikerült a terv, Fico, aki amúgy sem repülne Vilniusba, hivatalosan sem mehet, voluntarista alapon Vučićot is eltiltották a litván légtértől. Daliás idők ezek, Baltikum fegyelmezi a Balkánt.

Május 9-én a Győzelem Napját, a 2. világháború megnyerését, a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulóját ünneplik szerte Oroszországban, legfőképpen Moszkvában. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője korábban arra utasította a tagországok politikusait, hogy ne integessenek a felvonuló katonáknak a tribünről, ami igen érdekes abból a szempontból, hogy hivatalánál fogva az EU közös álláspontjait illene kifele képviselnie, nem a Bizottság kívánságait tolmácsolnia a tagállamok felé. Ennyit a szerződésekről meg a jogállamiságról. Ficót persze ez nem hatotta meg különösebben, hiszen a szlovák mitológia szerint ők a győztes oldalon álltak, dehogyis Hitler utolsó csatlósaként tartottak ki a végsőkig. A mitológia meg fontosabb, mint az auktuál(geo)politika, ezért Fico elmegy az ünnepségre.

PestiSracok facebook image

A fenyegetések ellenére utazik a szerb elnök is, ebben a pillanatban éppen Bakuban vár arra, hogy Oroszországtól megkapja az engedélyt a légtérhasználatra. Váratlan fordulatként valahogy sikerült elkerülnie a Baltikumot. Ja, és természetesen az éppen szárnyra kapó magyarázatok ellenére Baku nem tiltotta meg neki, hogy részt vegyen a moszkvai győzelmi parádén, hanem mindközönségesen arra vár az azeri fővárosban, hogy a háború miatt ideges orosz légvédelem biztos ne lője le a repülőgépét, ahogy azt korábban megtették a Kazahsztánban lezuhant azeri utasszállítóval.

Magyarországot szerencsére nem érinti ez a habzás, ugyanis a kommunista vezetők voltak az utolsók, akik Moszkvában ünnepelték a vereségünket, mert sajnos mi akkor tényleg a történelem (és erkölcs, illetve racionalitás) rossz oldalán álltunk. De attól még a vesztesek oldalán harcoltunk.

A klikkbéjt címre visszatérve. Paraguay elnökének eszébe sem jutna megtiltani Trumpnak, hogy felettük átrepülve utazzon Kanadába. Ennek a nemes és a nemzetközi diplomácia írott és íratlan szabályait egyaránt tiszteletben tartó döntésének magyarázata a szándék hiánya mellett a térkép ismerete is. A litvánokat egyik sem zavarja. És ettől Putyin?

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.