Pesti Srácok

Őrizetbe vették a sárgamellényesek három vezetőjét a párizsi katonai díszszemle megzavarásáért

Őrizetbe vették a sárgamellényesek három vezetőjét a párizsi katonai díszszemle megzavarásáért

Európai vezetők részvételével tartották meg a katonai díszszemlét Párizsban vasárnap a francia nemzeti ünnepen, a Bastille 1789-es ostromának tiszteletére.

A katonai parádé az európai katonai együttműködés jegyében zajlott. Az európai katonai kezdeményezés Emmanuel Macron francia elnöktől indult; célja a rendkívüli hadi helyzetek, humanitárius válságok kezelése. Tíz ország, közte Franciaország és Németország is részt vett benne; katonáik vasárnap ott voltak a francia főváros sugárútján, a Champs-Élysées-n. A résztvevők között menetelt a francia-német dandár 500 katonája, de még az Európai Unió kiképzési küldetéséből Maliból visszatért spanyol kontingens is. Több, mint négyezer katona, 196 páncélozott jármű és 237 lovas katona vonult el a nagyszámú nézősereg előtt. Az égen pedig 69 repülőgép és 39 helikopter zúgott el a francia főváros légterében. Az ünnepen Emmanuel Macron francia elnökhöz csatlakozott Belgium, Észtország, Finnország, Hollandia, Portugália államfője, valamint Angela Merkel német kormányfő. Theresa May brit miniszterelnököt kormánya kabinetirodájának vezetője, David Lidington képviselte. Jelen volt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője is.

Az ünnepélyes hangulatot csupán az törte meg, hogy amikor Macron a katonai parádé előtt gépkocsiján elhajtatott a Champs-Élysées-n, útján hangos hurrogás követte az úttest mentén álló 20-30 sárgamellényes részéről. Egyesek mozgalmuk jelképeként sárga léggömböket eresztettek a levegőbe – számolt be a France 2 közszolgálati televízió kommentátora. Később a párizsi rendőrség 152 sárgamellényest vett őrizetbe rendzavarás miatt - közölte a francia főváros rendőr-főkapitánysága. Az engedély nélküli tüntetéseket a Champs-Élysées-n tartották a hónapok óta sárga láthatósági mellényben jobb életmódot követelve tüntetők; egyesek üvegekkel és kövekkel dobálták a rendvédelmi szervek munkatársait. A rendőrök könnygázt vetettek be. Az őrizetbe vettek között van a sárgamellényes mozgalom három vezetője, Maxime Nicolle, Jérome Rodrigues és Éric Drouet is.

- jelentette ki a történtekkel kapcsolatban Cristophe Castaner francia belügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.