Zelenszkij elutazott Budapestre azért, hogy elmondja, szerinte csak a fotelszakértők hisznek a békében. Egészen megdöbbentő globális tudatállapot kell ahhoz, hogy ez a kijelentés egy demokratikus vezető szájából úgy hangozzon el, hogy a nyugati világ egy jelentős része állva tapsol ennek. Mi viszont azoktól a vezetőktől viszolygunk, akik erőddé nyilvánítanak minden várost– akár van annak stratégiai jelentősége, akár nincsen. Az olyan vezetőkkel, akik képtelenek a katonai realitásoknak megfelelően meghatározni a katonai célokat, Magyarország eddig mindig rosszul járt – a deliráló vezetők ugyanis eddig mindig igazságtalan békékbe vezették Európát.
Az I. világháborút megelőzően az Osztrák-Magyar Monarchia meg volt győződve arról, hogy katonai szuperhatalom. Hiába bizonyították már jó pár évtizeddel korábban ennek ellenkezőjét a formálódó olasz és német államok. Az azt követő hosszú békeidőszakban pedig csak romlott a monarchia hadseregének szervezete, színvonala, hiszen emberemlékezet óta nem látott senki háborút testközelből. A politikai grandőr azonban gyakran válik fontosabbá, mint a katonai realitások józan mérlegelése, az ilyen helyzetértékelés pedig melegágya a katasztrófának.
Zelenszkij elnök most azoknak a háborús héjáknak az utóérzése, akik a Pax Britannica évtizedeinek hajnalán hiszterizálták a közvéleményt a háborús pszichózisba. Az ukrán és amerikai vezérkarokban ülnek azok a Haig és French tábornokok, akik szerint a vérveszteség csupán statisztika, akik szerint 19. alkalommal is meg kell próbálni a frontális támadást, mert a németek (vagyis az oroszok) tizenkilencedjére már nem számítanak ugyanarra a stratégiára.
Látható, hogy hasonlóan felkészületlen állapotban érte Európát az orosz agresszió Ukrajnában. Európa minden hadserege – ideértve az oroszt– a teljes diszfunkcionalitásról tett tanúbizonyságot: a NATO meghökkentően gyenge keleti szárnya, vagyis Európa, nem volt képes visszatartó erőt képviselni az orosz agresszióval szemben. Az orosz hadsereg képtelen volt rövidre zárni a “különleges hadműveletet”, Ukrajna önálló védekezése pedig leginkább a főutakat eltömítő autóáradatból állt. És ami a legfontosabb: a világ csendőre is kudarcot vallott.
Ebben a káoszos közegben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a feleknél immáron az a terv, hogy nincs terv – egyszerű húsdarálóvá vált Ukrajna, amelynek a végén még a győztes se nyer semmit. Ha viszont nincsenek világosan kitűzött célok, nincsenek reálisan kitűzött mérföldkövek, mi akadálya a békének? És tudom, Ukrajna a teljes integritásának visszaszerzését tűzte ki, ami nemes cél. Kérdés, hogy ezt a kurszki oblasztban mikor érik el. Vagy esetleg a tavaly tavasz óta várt ellenoffenzíva fogja meghozni a sikert? Addig pedig stratégiai visszavonulásokkal gyűjt erőt az ország, amely egyébként meg minden várost erődnek nyilvánít?
És Oroszországban mi a terv? Donyeck és Luhanszk elfoglalása? Ez de facto jó részt megtörtént. Nem most, nem is 2022-ben, hanem 2014-ben. Ha 8 évig lehetett tűzszünetet tartani ennek ismeretében, miért lett most a fotel szakértők békéje a tűzszünet? Miért gondolja bárki is azt, hogy az ukrán hadseregnek több esélye van visszafoglalni a két szakadár köztársaságot, mint a tárgyalóasztalnál kivívni az ország integritásának helyreállítását?
Itt zárójelben jegyezzük meg: milliószor hallgatjuk, ahogy ex-szadeszes megmondóemberek fejbólogotva hümmögnek egyetértően, hogy milyen végtelen módon vulgarizálta a közbeszédet ez a Trump, meg ez az Orbán Viktor. Miközben a baloldali sajtókörökben hangos vihogással konstatálják, hogy európai emberek nem akarnak háborúzni, hanem béketárgyalásokat követelnek. Megvetően köpnek azokra az ukránokra, akik nem mennek önként a darálóba, rajzfilmet készítenek a gyerekeknek arról, hogy az apjuk gyáva áruló, ha nem hal meg kelet-ukrajnai sármezőn. Aki pedig diplomáciai szinten szegül ezzel szemben, az náci. De szerencsére ez nem a közbeszéd vulgarizálása. Ja, és amikor Orbán Viktor békemisszióra megy, a liberális demokraták bojkottal fenyegetik a magyar soros elnökség rendezvényeit.
No de ki hitte volna, hogy Orbán Viktor békemissziója nem Moszkvában, Kijevben vagy Washingtonban, hanem Pennsylvaniaban fog véget érni? A koronát pedig éppen Budapesten lehet feltenni rá. A magyar kormányfő úgy elszigetelődött, hogy a világ legnagyobb hatalmának megválasztott elnöke rá hivatkozott a kampányában, most pedig Európa vezetői hozzá érkeznek Budapestre. Persze, nagy társaságban is lehet egyedül lenni, de ezt éppen a magyar baloldal tudja a legjobban.
A tágabban értelmezett régió vezetői egytől-egyig Magyarországra érkeztek. A bojkott-bajnokok, a térdepeltetők, a szankciózók, a kondicionalitási eljárók és az ukránok is mind itt vannak. Azok, akiket állítólag elárultunk. Most Budapestre érkeztek és rövid door-step interjúkban sorra visszhangozzák Orbán Viktor másfél hónappal ezelőtti, Strasbourgban elmondott gondolatait európai versenyképességről, együttműködésről és egy Amerikától független Európáról. Ha az osztrákok a szárnyas kapukat is bedobják, tényleg nehéz lesz kiállni nevetés nélkül a teljes nyugat-európai elit hirtelen pálfordulását.
Persze, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója nem döntéshozó testület, csupán konzultatív. Annál beszédesebb, hogy Zelenszkij elnök mégis vonatra pattant, és megjelent Budapesten. Először, mióta 2019-ben elnöknek választották. És bár a keménykedést a fotel szakértőkkel előadta, az ukrán elnök is tudja, előbb-utóbb kénytelen a pragmatikus politika felé elmozdulni, ha nem akar ismét orosz csapatokat kergetni Kijev-külsőn.
Merthogy kik nincsenek itt Budapesten? Fehéroroszország és Oroszország, akiknek állítólag a pártján állunk.
Valójában a mai napok a legfényesebb bizonyítékai, hogy Magyarország az európai, sőt az euroatlanti világ részei. Részei, de nem szolgái. Mert egy barátság csak az egyenlőségre és az őszinteségre épül. Akik köntörfalaznak, kvótáznak (maguknál, vagy másoknál, kinél, hogyan) egyrésztekről és másrésztekről papolnak, azok nem barátok. Legfeljebb üzlettársak, abból is a legrosszabbak.
Részei vagyunk, hiszen kultúránk, történelmünk ideköt. És éppen ebből a történelemből tudjuk, hogy milyen az, ha kényszerűen külföldi érdekekért harcol egy ország. Az ilyen harc csak igazságtalan békét, az igazságtalan béke pedig újabb háborút szül. Magyarország tudja, milyen az, ha igazságtalan béke sújt egy országot.
Éppen ezért lehetnek a mai napok egy új kor, a Pax Hungarica kora. Ahol nem a külföldi érdekek kiszolgálása, hanem annak az egyszerű igazságnak a megértéséről szól, hogy Európának Európa az első, az európai nemzeteknek pedig az európai nemzetek a legfontosabbak – és nem Amerika. Ehhez azonban erős európai és bátor amerikai vezetők kellenek.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS