Pesti Srácok

"Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn a Hunnia-ügy három terheltjének bebörtönzése"

"Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn a Hunnia-ügy három terheltjének bebörtönzése"

"Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn, hogy míg a 2006-os – közvetve halálos áldozatokat is követelő – karhatalmista terrort elrendelő Gyurcsány Ferenc háborítatlanul éli életét a zabrált Apró-villában, ahol a hatalom újbóli megragadására és Magyarország idegen érdekeknek történő alávetésére sző gyalázatos terveket, addig tisztességes hazafiakat, példás családapákat börtönbe hurcolnak a nemzetrontó Gyurcsány rendszer ellen – önkényesen terrorcselekménynek minősített – állítólagosan elkövetett, ellenállási akciók miatt, kényszervallatással szóra bírt emberek vallomásai és koholt bizonyítékok alapján" - írja a Kúria ítéletére reagálva a Budaházy Bizottság az Igazságtételért.

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtökön a Hunnia-ügy, más néven Budaházy-ügy utolsó három terheltjének ítélete is jogerőre emelkedett. A Kúria a korábbi ítéletet nagyobb részt helyben hagyta, mindössze annyit enyhített, hogy a kiszabott büntetést, mely dr. Szücsi Frigyes és Tián Csaba esetében 5-5 év, Piller Gergely esetében pedig 2 év, nem fegyházban, hanem börtönben kell letölteniük, illetve 5-ről 4-re csökkentette a házi őrizetben történt napok beszámítását egy börtönnapba.

Dr. Szücsi Frigyes az utolsó szó jogán úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Ez alig több mint egy órával később bekövetkezett. Az ítélet kihirdetését követően mindhármukat letartóztatták és elszállították büntetés végrehajtási intézetbe. Családtagok, valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjai az Igazságügyi Minisztériumhoz vonultak, ahol Répássy Róbert fogadta őket. Az igazságügyért felelős államtitkár azt mondta, ahhoz, hogy a kegyelmi kérvényeket továbbítani tudják a köztársasági elnöknek, legalább a most kihirdetett jogerős ítéletek rendelkező részére szükségük van.

-fogalmazott Répássy Róbert.

A történtek után közleményt adott ki a Budaházy Bizottság az Igazságtételért. A közlemény emlékeztet, hogy az ítélet szerint, levonva a korábban kényszerintézkedés alatt eltöltött időt, dr. Szücsi Frigyesnek és Tián Csabának több mint három-három, Piller Gergelynek fél évet kell még – fegyház helyett ugyan enyhébb fokozatú börtönben, de – rács mögött tölteni a gyurcsányi koncepció alapján indult és több mint 14 éve húzódó, törvénysértésekkel, súlyos és feloldatlan ellentmondásokkal, kételyekkel terhelt eljárás nyomán.

Emlékeztetnek, hogy a gyurcsányi önkényuralmi időszak meghurcoltjainak kegyelmi mentesítése ügyében széles körű társadalmi egyetértés alakult ki, amely ahhoz vezetett, hogy Budaházy György és 12 társa már államfői kegyelemben részesült a köztársasági elnök bátor, igazságos és irgalmas kegyelmi döntéseivel. Sajnos ezek döntések nem minden vádlottra terjedtek ki.

– fogalmaz a BBI.

A közlemény felidézi, hogy az elmúlt napokban több mint 150 közszereplő állt ki a hármak mellett és kérte a köztársasági elnököt nyílt levélben, hogy nekik is adjon kegyelmet. Ezen kívül egyébként külön levélben fordultak Novák Katalinhoz az 1956-os szabadságharcosok, valamint a 2006-os állami terror jogsértettjei. Azt kérték a döntéshozóktól, hogy a döntéshozóktól a Hunnia ügyben meghurcoltak mielőbbi teljes kegyelemben részesüljenek.

Ez a teljes körű kegyelem azért fontos, azért külön kiemelendő, mivel az első hét terhelt az eljárási kegyelemmel még a teljes büntetőeljárás alól úgy szabadult, mintha az soha nem is lett volna, Budaházy György és négy társa végrehajtási kegyelmet kapott, ami azt jelenti, hogy csak leülniük nem kell a kiszabott börtönéveket, a többi joghátrány megmaradt. Dr. Szücsi Frigyes esetében, ha nem lesz teljes mentesítés, az nagyon súlyos helyzetet jelent a jövőre nézve. Nem csak ő személyesen, hanem a magyar nemzet is veszít egy kiváló, elkötelezett, nemzetközi szinten elismert régész kutatót, aki életét a magyarság eredetének kutatására tette fel. Büntetett előélettel ugyanis állami szférában - és minden múzeum oda tartozik - dr. Szücsi Frigyes nem dolgozhat majd.

A Budaházy Bizottság közleménye azzal zárul, hogy mivel a jogerős ítélettel a 15 éve húzódó koncepciós per balul elsült igazságszolgáltatási szakasza lezárult, immár minden akadály elhárult a kegyelmi megoldás elől, amelyre irányuló kérelmeiket a meghurcoltak korábban már benyújtották, kérve a büntetéseik végrehajtásának elhalasztását és félbeszakítását.

–fogalmaz a közlemény.

Az ügy előzményeiről ITT írtunk, az ítélethirdetésről pedig EBBEN A CIKKÜNKBEN tudósítottunk.

Vezető kép: Skrabski Fruzsina Facabook

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.