A Balla Irma-gyilkosság ügyében – D. Lajos elítélt beadványára tekintettel – perújítási nyomozást rendeltek el, mert olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált az elítélt, amit eddig nem vizsgált a bíróság – közölte a Debreceni ítélőtábla szerdán.
A perújítási nyomozás célja annak eldöntése, hogy az ügyben az elítélt által szolgáltatott adatokra tekintettel van-e helye perújítási eljárás elrendelésének. Az ítélőtábla az iratokat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatóságának küldi meg, a rendőrségnek a perújítási nyomozást két hónapon belül le kell folytatnia – közölték. A táblabíróság közleménye felidézte, hogy a Nyíregyházi Törvényszék 2019 januárjában, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt D. L. vádlottat 15 év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 áprilisában ölték meg a lakásában. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott anyagi gondokkal küzdött, ezért 2007 áprilisában a késő esti órákban a sértett házához ment, hogy pénzt és egyéb értékeket szerezzen tőle. A telek kerítését képező USB lapokat megbontotta, majd a sértett lakrészének ablakán benézve látta, hogy a sértett a házban egyedül tartózkodik, és ébren van. A vádlott a kulcsra nem zárt bejárati ajtón bement és feszítővassal megütötte a sértett fejét, aki az ágyon hanyatt esett. Ezután még többször ütötte áldozata arcát, fejét. Végül a vádlott a feszítővassal olyan gégesérüléseket okozott, amelyek következtében Balla Irma azonnal meghalt. A vádlott ezután elvette áldozata mobiltelefonját, MP3-lejátszóját és húszezer forint készpénzét, majd a lakásban megfogott tárgyakról és a kilincsről egy ronggyal letörölte az ujjlenyomatát, és a bejárati ajtót kulcsra zárva távozott. A sértett holttestét másnap a fia találta meg.
A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2020 februárjában jogerős ítéletében a vádlott bűncselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletének minősítette. A táblabíróság szerint a vádlott bántalmazta a sértettet, de azt nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy kizárólag emiatt hunyt el az asszony, ezért nem róható a terhére a különös kegyetlenséggel elkövetési mód. Azaz a bíróság arra utalt, hogy valaki más is bántalmazhatta az asszonyt. A másodfokú bíróság ugyanakkor nem látta indokát a büntetés enyhítésének és súlyosításának sem.
Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával korábban a fiát, Schönstein Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban aztán a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, majd ezt a döntést az ítélőtábla 2013. szeptemberében helybenhagyta.
Magyar: Ilyen a krimikben sincs
Az ügyben megkerestük Magyar Györgyöt, Schönstein Sándor korábbi ügyvédjét is. Magyar György elmondta, ügyfele ártatlansága, teljes felmentése meggyőződéses megalapozottságú, így nem tart attól, hogy a perújítási nyomozás ismét ügyfelét hozná összefüggésbe a bűncselekménnyel, bármilyen új bizonyítékot mutat be D. Lajos. Az ügyvéd hangsúlyozta, az a körülmény, hogy valaki él a perújítás lehetőségével és elrendelnek perújítási nyomozást, az nem jelenti azt, hogy Schönstein Sándornak emiatt álmatlan éjszakái lennének, hiszen a bizonyítékok kizárják, hogy ő volt az elkövető. Hozzátette: meggyőződése, hogy a az újraindított nyomozást lefolytató Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály olyan munkát végzett, ami elégséges volt ahhoz, hogy D. Lajos kizárólagos bűnösségét megállapítsa. Megítélése szerint teljesen életszerűtlen az, amit az Ítélőtábla a korábbi indokolásában rögzített, hogy valaki elkövet egy bűncselekményt, majd abbahagyja, ezután pedig arra sétál valaki és befejezi azt. Ilyen a krimikben sincs – mondta Magyar György, hozzátéve, hogy azt a bizonyítékok kizárják, hogy ügyfele együtt lett volna D. Lajossal az elkövetéskor. Sőt, szerinte a nyomozás során azt is kizárták, hogy D. Lajosnak bármilyen társa lett volna. Az ügyvéd kiemelte azt is, hogy itt arról van szó, hogy D. Lajos a beadványában megjelölt valamilyen bizonyítékot, amit a perújítási nyomozásban kell ellenőrizni, hogy az valós, vagy sem. A jogász elmondta azt is, hogy ne felejtsük el, D. Lajos az alapeljárás során magára vállalta a cselekmény elkövetését, amit később vont csak vissza. Rendőri forrásaink ugyancsak kétségbe vonják, hogy D. Lajosnak lett volna bűntársa.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Balázs Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS