Pesti Srácok

Magyar Péter "főz", de nincs kinek

Magyar Péter "főz", de nincs kinek

Hogyan lett Magyar Péter séf, aki a vele szóba nem álló gyerekeinek főz, és hogyan lett az, hogy 15 éve úgy kormányoz a Fidesz, hogy Orbán Viktoron kívül senki nincs a pártban? Hát ezekre majdnem választ kaptunk ma a bölcs megváltótól. Aki nem más, mint Péter. Igen, ő maga. Péter. Aki Péter, ha valaki nem tudná.

Tehát az van, hogy Péter ( A Péter) posztolt, kinyilatkoztatott, üzent, megnyilvánult. A követőinek éppen ő főzött, sőt, hagyományok alapján, a gyerekeinek, akik nem voltak ott a képen, meg valószínűleg az épületben sem. De ezt nem tudhatom. Csak tippelek.

Péter, Magyar Péter, Tisza
Péter főz, de kinek? 

Magyar Péter állítólag habos almást sütött, csak végül nem volt rá ideje, mert annyi ideig tartott a fények meg a haj beállítása, hogy a sütemény soha nem tudott elkészülni. De erre is csak tippelek.

Meg arra is, hogy Péter kurvára nem tud főzni, se sütni, meg amúgy családja sincs, mert elárulta őket

De mi az értelme ennek a posztnak? A semmin túl mégis van, hiszen MP most ezzel bedobta magát. Szerinte vannak jelöltjei, akik itt vannak vele a szobában, és ami azt jelenti, hogy másnak nincsenek. 

Minden logikus. 

Pétert egyébként nem érdekli a tény, hogy a Fidesz–KDNP 15 éve vezeti Magyarországot, elég sok kompetens emberről tudunk, őket ismerjük is. A fő gond az, hogy Orbán Viktor nem mondta el magáról, hogy miniszterelnök, amikor MagyiPeti jelölteket hirdetett. Valami ilyesmi. És ma úgy miért nincs vita? Meg hol vannak azok a pénzek, amiket ő megkapott Brüsszeltől? 

Furcsa alternatív valóság van.

Az, hogy kinek főz a képen Magyar Péter, még nem tudjuk, az is valami képzeletbeli arc lehet. Ursula láthatóan nem eszik, figyel az alakjára, mert háború van szerinte (igen, nincs összefüggés, de akkor sincs, amikor beszél valamiről). Weber simán csak egy fasz, meg amúgy is kár belé.

A lényeg viszont mégis az, hogy MagyiPeti a saját szavazóit nézi megint hülyének. Olyan hülyéknek, akik elhiszik, hogy ez az ember egy családapa, aki a gyerekeinek süt-főz. És még nagyobb baj, hogy olyannak, aki egy családot és egy országot is tud irányítani.

De baszki, nem vagytok, nem lehettek ennyire hülyék.

Légyszi. Ne legyetek már. 

 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.