Pesti Srácok

Petícióban kérik a hadköteles ukrajnai férfiak határátlépésének engedélyezését

Petícióban kérik a hadköteles ukrajnai férfiak határátlépésének engedélyezését

Egyre élénkebb társadalmi diskurzus zajlik arról Ukrajnában, hogy mennyire célszerű a tizennyolc és hatvan év közötti férfiakra vonatkozó határátlépési tilalom. Az engedélyezésért indított petícióhoz egyetlen nap alatt huszonnyolcezren csatlakoztak, az egyik fő érv, hogy ez nagyban enyhítené a Kárpátaljára nehezedő menekültválságot is.

Mint ismert, a hadköteles korúakkal szemben életbe léptetett országelhagyási tilalom február 25-től lépett életbe, miután előző nap Ukrajnát megtámadta Oroszország, az országban pedig hadiállapotot és mobilizációt hirdettek. Eleinte félő volt, hogy kevesen lesznek, akik hajlandóak fegyvert fogni a kezükbe, de nem így történt. A területvédelmi egységeket azonnal megrohamozták a férfiak, sokakat azért nem tudnak felvenni a soraikba, mert már túljelentkezés van. Több tízezren külföldről is hazatértek, hogy beálljanak a seregbe – írja a Kiszo.net.

Emiatt aztán egyesek azt tanácsolják, oldják fel a szóban forgó korlátozást. Jurij Romanenko kijevi politológus szerint az ország is jobban járna ezzel. Meglátása szerint azok a férfiak, akik mégsem kívánnak fegyvert fogni, vagy éppenséggel alkalmatlanok a harcokra, nagyobb hasznára lennének Ukrajnának, ha külföldre mennének és az ott megkeresett pénzzel támogatnák családjaikat, közvetve pedig a hazai gazdaságot, hiszen az ukrajnai vendégmunkások által hazaküldött pénz nagyon nagy tételt képez az ország pénzügyi rendszerében. Emellett enyhülhetne a Kárpátaljára nehezedő hatalmas menekültkrízis is, hiszen szálláshelyek szabadulnának fel.

Mindeközben az Openpetition európai digitális demokrácia weboldalon létrehoztak egy erre vonatkozó petíciót is, amit egyetlen nap leforgása alatt 28 ezren támogattak. Ennek a kezdeményezésnek is az a lényege, hogy a hatóságok enyhítsenek a szigorú határátlépési feltételeken. Sokan egyébként trükkökkel is próbálkoznak, hogy kijátsszák a tilalmat. Mások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy jelentős korrupciót is kiválthat a “kiskapuk” keresése, hiszen egyesek nagyon sok pénzt hajlandóak fizetni azért, hogy kiengedjék őket az országból.

PestiSracok facebook image

Forrás: Kárpáti Igaz Szó; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.