A baloldal egyik fele küzd a kilakoltatások ellen, a másik fele pedig maga a kilakoltató. Ez derül ki abból a történetből, amit a Magyar Nemzet tárt fel, ugyanis Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere egy korábbi önkormányzati cégnél dolgozó apukát és családját rakna utcára politikai indíttatásból. Kecskeméti László azonban nem hagyja magát, még a választáson is indult és most a testületben ül. Pikó válasza erre az volt, hogy méltatlansági eljárást kezdeményezett ellene. Ilyen az, amikor jóemberkednek a balosok, de csak azokkal, akik az ő nótájukat fújják.
Kecskeméti László kálváriája Pikóval 2020-ban kezdődött. A férfi ugyanis korábban a fideszes vezetés alatt egy önkormányzati cégnél dolgozott és kapott egy közszolgálati lakást, amit felújított, fizette a számláit, nem volt rá semmilyen panasz. Közben kislánya is megszületett. Időközben viszont Pikó lett a polgármester, aki elhatározta, hogy kirakja a lakásból és még csak cserelakást sem ad nekik. Kecskeméti hiába írt kérelmet, Pikót ez hidegen hagyta, hiszen az előző városvezetést “szolgálta”.
Az ügy odáig fajult, hogy Kecskeméti elindult az önkormányzati választáson is fideszes színekben és nyert. Most együtt ül Pikóval a testületben. A polgármester most úgy próbálja a férfit és családját ellehetetleníteni, hogy méltatlansági eljárást indított ellene, ami Kecskeméti szerint csupa koholt váddal van tele. Ha ez nem lenne elég még képviselői mandátumát is el akarta venni Pikó. Emlékezetes, hogy ebben a testületben ül Szarvas Koppány Bendegúz is, aki szerint a fideszesek megdolgoztak a lámpavasért. Ők tehát valóban vérremenő játszmát folytatnak.
Józsefváros Robin Hoodja lett
Kecskeméti története más, hasonló cipőben járó józsefvárosihoz is elért, akiket szintén azért “kell” kirakni az otthonukból, mert nem balra húznak. Eddig öt ilyen ügy van Kecskemétinél.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS