Korábban már beszámoltunk róla, hogy Pikó András VIII. kerületi ellenzéki polgármester csak szavakban és kampányüzemmódban az átlátható közbeszerzések híve. Néhány hete ugyanis önhatalmúlag úgy döntött, hogy szolgáltatót cserél a józsefvárosi közétkeztetésben, és a magyar kézben levő Klassz Menza Kft.-t lecseréli egy külföldi multicégre, az Eurestre. A hatalmas felháborodást keltő ügyben Pikó természetesen szánalmas mentegetőzésbe és magyarázkodásba kezdett, de az aranyszájú polgármester ismét lyukra futott. Az Aurora nagy barátja ugyanis korábban azt nyilatkozta, hogy a Soros-féle K-Monitorral dolgoznak majd együtt a közbeszerzések átláthatóságának érdekében, azonban kiderült: erről a K-Monitor nem tud. Nincs itt semmi látnivaló, csak Pikó megint alulmaradt a valósággal folytatott derekas ütközetében.
Pikó András profin keveri a kártyákat, olykor igen szigorúan néz, elsősorban akkor, ha valaki meg meri kérdezni tőle, hogy vajon miért történik mindig más a valóságban, mint amiről korábban beszélt. Ilyenkor a józsefvárosi polgármester kiakad, és sértetten folytatja tovább az egyszer már gatyába rázott kerület módszeres szétverését, mert valamit azért csinálni kell, ha már egyszer városvezetővé választotta a nép. De legalább újra hajléktalanok és drogosok lepték el a VIII. kerület utcáit, ez az eredménye a balliberális összeborulásnak, amelyből csak a normális emberek maradnak ki. Azonban ne legyünk igazságtalanok Pikóval, hiszen rengeteg munkája van a tar városvezetőnek, aki felett Damoklész kardjaként függ Udvarhelyi Tessza fenyegető ujja is, aki A Város Mindenkié csoport vezetője és a józsefvárosi polgárok réme. A polgármester pedig újra emlékezeteset alkotott.
Még a K-Monitor is tagad
Pikó András természetesen az egyenlőség és a jogbiztonság bajnoka is, ezért döntött önhatalmúlag az érvényes szerződéssel rendelkező Klassz Menza Kft. kirúgásáról, hiszen a közétkeztetés jobb kezekben van egy külföldi cégnél, és Pikót az az elhanyagolható apróság sem zavarta, hogy mindez törvénytelen. Mivel a lépés óriási felháborodást keltett, ezért a polgármester elővette a jól bevált menekülési stratégiát, csak éppen a valóságot mellőzte sajátos performanszából. A napi.hu-nak adott interjúban Pikó Andrást szembesítették azzal, hogy hivatalba lépését követően a 444.hu-nak azt nyilatkozta: a beszerzéseken a K-Monitorral együtt dolgoznak majd együtt, hogy minden átlátható legyen. Ez mind nagyon szép, még akkor is, ha a Soros-féle K-Monitortól sokaknak feláll a szőr a hátán, azonban portálunk értesült a Magyar Közétkeztetők Egyesülete és a K-Monitor közötti levelezésről, amelyben a K-Monitor tagadja, hogy a józsefvárosi önkormányzat beszerzéseivel foglalkozna. Válaszlevelükben rávilágítanak, hogy nincs semmilyen együttműködés köztük és a Pikó András vezette önkormányzat között. Pikó közben egészen máshogy látja a történetet, a napi.hu-nak ugyanis még így nyilatkozott arra a kérdésre, hogy ígéretéhez híven a K-Monitorral dolgozik-e együtt a közbeszerzéseken:
Ahogy már említettem, nem mellőztük a közbeszerzést, hanem a törvényi kötelezettségünknek eleget téve jártunk el. Az új közbeszerzési eljárás kiírása rövidesen megtörténik, és a korábbi ígéretünknek megfelelően a lehető legátláthatóbb módon fog lezajlani.
Valaki nem mond igazat
Valaki tehát nem mond igazat, de Pikó vélhetően ismét kikéri majd magának, hogy szembesíteni merik a saját szavaival. Az pedig továbbra is nagyon jó kérdés, hogy miért éri meg ennyire a józsefvárosi önkormányzatnak, a szegény emberek nagy barátjának, hogy egy külföldi multival kötnek szerződést a hirtelen és önhatalmúlag kirúgott magyar Klassz Menza Kft. helyett. Az Eurest fő profilja ráadásul nem a közétkeztetés, de nyilván ez sem jelent problémát, elvégre a kommunisták régen még a folyók folyásirányát is megpróbálták megfordítani, miért ne sikerülne most ez az apró kis trükk? Egy biztos: az ötvenes éveket idéző, lakájmédiává silányult Józsefvárosi Újság széles nyelvcsapásokkal dicséri majd Pikó Andrást és bátorítja hasonlóan derék tettekre a jövőben is.
Forrás: PS; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS