Pesti Srácok

Pintér Sándor is részt vett a pedagógusokkal folytatott nagyszabású konzultáción

Pintér Sándor is részt vett a pedagógusokkal folytatott nagyszabású konzultáción

Megtartották a köznevelési konzultációt pénteken a Belügyminisztériumban. A rendezvényen Pintér Sándor személyesen is részt vett, és személyesen beszélt a megjelent pedagógusokkal.

Szakmai egyeztetést tartott pénteken a pedagógusokkal a Belügyminisztérium köznevelési államtitkársága a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amelyre az iskolaigazgatók és tanárok mellett a szakszervezetek képviselőit és tankerületi vezetőket is meghívtak – írja a HVG. A rendezvény nem volt sajtónyilvános, a lap a résztvevők beszámolói alapján számolt be a történtekről. A lap úgy tudja, a szervezők külön ültetést állítottak össze a meghívott pedagógusoknak, és mindenkitől azt kérték, kapcsolja ki a telefonját. Elsőként Rétvári Bence szólalt fel, aki beszélt arról, miért jó a magyar oktatási rendszer és kifejtette a kormány elért eredményeit, közéjük sorolva az oktatás digitalizációjáért tett lépéseket.

Az egyeztetés első felében húsz iskolaigazgató és tanár szólalt fel 3–3 percben, és szót kapott Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is. A polgári engedetlenségben részt vevő – nagyrészt fővárosi – iskolák felszólalói közül többen arra használták fel a három percet, hogy a pedagógusok kilenc követeléséből egyet-egyet kifejtsenek. Volt olyan meghívott, aki alapvetően elégedett a rendszerrel, de a bérrendezést fontosnak tartja, és olyan igazgató is, aki a sztrájkoló tanároknak ment neki, mert úgy gondolja, aki sztrájkol, az csak nem akar dolgozni.

Felváltva kaptak szót a budapesti és vidéki iskolákat képviselő pedagógusok. Volt egy téma, amiben kifejezetten megosztottak a vélemények: míg a fővárosi intézmények nagy része kifejezetten elégedetlen a tankerületek működésével és forráshiányra panaszkodott, több vidéki intézmény képviselője elismerően beszélt róluk, úgy látják, rendszeresek a fejlesztések, hatékony a kommunikáció. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből például olyan beszámoló érkezett, hogy a Klebelsberg Központ által felügyelt tankerületek sokkal jobb fenntartói az iskoláknak, mint korábban az önkormányzatok voltak, akik időnként késve tudták csak elutalni a fizetéseket.

PestiSracok facebook image

Maruzsa Zoltán beszélt a bérstruktúra átalakításáról: az új rendszerben inkább teljesítményalapú lenne a fizetés, ennek meghatározásában az intézményvezetők is szerepet kaphatnak. Pintér Sándor prezentációjára az egyeztetés végén került sor. Ebből kiderült az idei tanévben polgári engedetlenségben részt vevők pontos száma is: szeptember 1-e és december 15-e között összesen 196 állami intézmény 2018 alkalmazottja szüntette be ilyen módon a munkát, tehát az iskolák 9 százaléka, a tankerületi alkalmazottaknak pedig 1,7 százaléka érintett.

– mondta a miniszter a kirúgott tanárokról, és hozzátette: ő csak betartatja a törvényeket. Pintér belátta: vannak olyan területei az oktatásnak, amire ráférne a fejlesztés. Ide sorolta például az informatikaoktatást. A tüntetésekről készült képeket is vetítettek a konzultáción. A BM ismertette, hogyan látják ők az oktatás jelenlegi működési környezetét. Úgy tűnik, a feszültség legfontosabb elemének az alacsony fizetést tartják; ennek tulajdonítják a pályaelhagyások, sztrájkok és munkamegtagadások magas számát is. Pintér beszélt az iskolaépületek állapotáról és felszereltségéről, valamint az orosz–ukrán háború oktatásra gyakorolt hatásaira is kitért: az energiaárak drasztikus emelkedése, a bizonytalan gazdasági környezet és a menekült gyermekek iskoláztatása mind újabb terhet jelentenek az iskolák számára.

Forrás: HVG; Fotó: MTI/Illyés Tibor (illusztráció)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.