Pesti Srácok

Planet Budapest 2021 – Joó István: elérte legfontosabb célját a kiállítás, cselekvésre ösztönöz

Planet Budapest 2021 – Joó István: elérte legfontosabb célját a kiállítás, cselekvésre ösztönöz

A fenntarthatósági expó elérte legfontosabb célkitűzését, hisz cselekvésre ösztönöz, a visszajelzések szerint ugyanis a látogatók nagy része a kiállítás hatására másként fogja szervezni mindennapjait – jelentette ki Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos vasárnap, Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára jelezte: vasárnap 17 óráig látogatható még a rendezvény, amelynek ez a zárónapja. Közölte: továbbra is várja az érdeklődőket a nagyközönségnek szóló pavilon, ahol a legújabb digitális technológiákkal és különböző installációkkal mutatják be például, hogy milyen lesz a jövő otthona, milyen fenntartható forrásból származó élelmiszereket érdemes fogyasztani, illetve információkat tudhatnak meg különböző vízgazdálkodási kérdésekről is.

Joó István a szakmai programokról szólva elmondta, hogy több mint száz országból érkeztek résztvevők a világtalálkozóra, tíz tudományos panelbeszélgetésen, szakmai tanácskozáson tekintették át, hogy a fenntarthatóság legfontosabb területein hol tartunk most, milyen kihívásokkal néz szembe a bolygónk, mi pedig bemutattuk nekik azt, hogy Közép-Európában milyen technológiákat, megoldásokat, innovációkat tudunk kínálni. Kitért arra is, hogy a Planet Budapest 2021 egyben Közép-Európa legnagyobb környezetipari szakkiállítása is volt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette, hogy még megtekinthető az a szakkiállítás is, amelyen a visegrádi országok 183 kiállítója mutatja be innovációit az agrárgazdaságtól a vízgazdálkodáson át az energetikáig. Kérdésre válaszolva elmondta: mivel többen jelezték, hogy az expó hiánypótló kiállítás, szeretnék, ha valamilyen formában a továbbiakban is elérhető lenne. Gondolkodnak, milyen módon lehet egy állandó kiállítást vagy a gyerekek számára egy állandó kalandparkot létrehozni – jegyezte meg Joó István.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.