Pesti Srácok

Elviselhetetlen igazságtalanság, börtönévek, kegyelem és szabadulás - Budaházy György és öt társa a Polbeatben (videó)

Nem mindennap láthat a néző olyan műsort, mint a legutóbbi másfél órás Polbeat, amelyben Budaházy György és a Hunnia-ügy négy másik vádlottja, Szász Endre, Nagy Zoltán, Dr. Szücsi Frigyes és Fábián Róbert szólalt meg, a kegyelmükért és szabadulásukért talán legtöbbet tevő jogvédővel, Gaudi-Nagy Tamással együtt. Vendégeinkkel a Novák Katalin államfő által a Szentatya látogatása alkalmából kihirdetett kegyelem után beszélgetett Füssy Angéla oknyomozó újságíró és Huth Gergely főszerkesztő, akik rákérdeztek a szabadulás körülményeire, a börtönélet mindennapjaira, a köztörvényes rabtársak viszonyulására, a fegyőrök viselkedésére éppúgy, mint ahogy arra is: volt-e, amit megbántak, vagy ma már másképp csinálnának, mint akkor, 2002 és 2006 között, a Hunnia Mozgalom névre keresztelt ellenállási hálózatukban?

Mint a PestiSrácok.hu eddigi írásaiból is kiderült, a Hunnia-ügy vádlottai valóban koncepciós per áldozatai: lényegében a másodfokon eljáró bíróság is megállapította a közelmúltban, hogy a személyenként 13–17 évnyi fegyházbüntetést érő terrorvádak alaptalanok, majd Novák Katalin is számos észérvet állított a kegyelem mellé. Azért megkérdeztük: van-e olyan tettük, amit megbántak, vagy ennyi év távlatában másképp csinálnának? Például felelősnek érzik-e magukat a Csintalan Sándor elleni támadás miatt?

A műsorban Budaházy György is megerősítette, hogy a gyurcsányi rezsim beépített embereket küldött közéjük, akik valóban megpróbálták terrorcselekmények elkövetésére bujtogatni a társaságot, de a ilyesmit nem követtek el, s az akkori elképzeléseiket, kiállásukat és valóban véghezvitt tetteiket nem lehetséges egy jogállam szempontrendszere szerint értékelni.

PestiSracok facebook image

– mondta a műsorban Budaházy György.

A Budaházy-ügy vagy Hunnia-ügy fontosabb mérföldköveit a legtöbben ismerik. Mi is számtalanszor foglalkoztunk az üggyel, a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik, ha nem a legbizarrabb büntetőperével. A legabszurdabb még csak nem is az, hogy másfél évtized után sikerült eljutni egy másodfokú ítéletig, amelynek a végén 4–6 év közötti fegyházbüntetésekről határozott a bírói tanács. Több olyan furcsaság is történt – fogalmazzunk finoman – a perben, amelyek miatt az eljárást anomáliákkal terheltnek szoktuk nevezni.

Ítélethirdetés után lemondott bíró, határidőn túl kiadott írásbeli ítélet, amit az adott bíró távozása miatt be nem fejezett, ellenjegyezni már nem tudott, egy hirtelen előkerült "edzőtárs" egy több órás hangfelvétellel, eljárás közben elhunyt és agyvérzés következtében állítólag beszédképtelenné vált koronatanú, akinek vallomását úgy használták fel, hogy csak az ítélkező bíró beszélt vele kiküldött bíróként, sem a védők, sem a vádlottak nem kérdezhették, a szembesítések is elmaradtak... Egyazon eljárásban ugyanazon bűncselekményekért random kiosztott fegyházévek, egyszer 13, egyszer 17, majd 6... Végül fegyházba zárás úgy, hogy a jogerős ítéletet hozó bíró kimondja: ugyan terrorbűncselekmények miatt ítéletet hoz, mert ezt várják tőle, de a vádlottak nem terroristák, és nemhogy nem veszélyesek a társadalomra, hanem a társadalom hasznos, értékes tagjai...

Hosszasan sorolhatnánk mindazon eseményeket, amelyek megtörténtek ebben a példátlan büntetőperben. Amiről viszont sokkal kevesebbet beszélünk, az az, hogy lehet 15 éven át kitartani, hinni az igazságtételben, meg nem törni, egyben tartani a családot úgy, hogy bármelyik nap újra bezárhatnak. Erről is beszéltek a fegyházbüntetésből szabadított hunniások, akiket Önök is kérdezhettek.

A Polbeatet minden csütörtökön 19 órától rögzítjük nézőink-olvasóink részvételével a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben (Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél). Jöjjön el, szóljon hozzá, kérdezzen Ön is!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.