A minap összeült az Európa Tanács – az EU-tagállamok miniszterelnökeinek és államfőinek döntéshozó testülete –, ahol szokás szerint a migráció volt napirenden.
PolgárPortál publicisztika
Az első nap éjszakába nyúló tanácskozása után elsőként Orbán Viktor magyar kormányfő számolt be győzelemről. Hajnalban a közösségi médiában közzétett rövid személyes videója szerint a V4-ek győzelmet arattak, mert sikerült megakadályozniuk a migránskvóta átverését. Azaz az EU végre levette napirendről az illegális migránsok kötelező elosztását a tagállamok között.
Ez valóban győzelemnek tűnik, hiszen Magyarországot korábban már egy bírósági döntés is elmarasztalta, hogy nem hajtotta végre a 2015-ös, a belügyminiszterek szintjén egyszerű többségi döntésként elrendelt ideiglenes kvótát. Ám mint látjuk, hiába született elmarasztaló bírósági döntés, a rendelet végrehajthatatlan volt.
A Juncker vezette brüsszeli bürokrácia egyetlen szankciót volt képes „kiagyalni”, mégpedig egy olyan költségvetési javaslat összeállítását, amely bünteti a felzárkóztató fejlesztési forrásokra inkább rászoruló, elmaradottabb kelet-európai tagállamokat és feltűnően sok pénzt csoportosítana át a déli országoknak a „migráció kezelésére”.
Természetesen a Juncker javasolta költségvetés még nem törvény, csak egy javaslat, azt az Európa Tanácsnak is el kell fogadni, ahol nyilván komoly vita várható. Ám jelzi, hogyan változott meg az a fajta hurráoptimista szellem az Unióban, amely 15 éve még lelkesen üdvözölte a csatlakozó kelet-európai országokat, ma pedig megbüntetné őket „politikai engedetlenség” miatt; a legsúlyosabb repedés az EU-ban ma épp az Európát feladó, bevándorláspárti nyugati államok és az illegális migrációt elvből elutasító, a keresztény kultúrájú Európát megőrizni akaró közép- és kelet-európai államok között húzódik.
De térjünk vissza a minapi EU-csúcshoz.
Amely végül azzal vált igazán emlékezetessé, hogy a zárónyilatkozat aláírása után a tagállamok vezetői egytől egyig azzal tértek haza, hogy az ő álláspontjuk győzött a csúcson.
Hogy tényleg győzött-e mindenki, nem egyértelmű, de hogy valamilyen elmozdulás valóban történt a csúcson a migráció megfékezésének irányába, azt jól jelzi, hogy a Soros-féle NGO-k egymás után tettek nyilatkozatokat arról, hogy elégedetlenek a csúcson aláírt zárónyilatkozattal, szerintük győzött az önzés, és aggodalmuknak adnak hangot, amely szerint a döntés kegyetlen és embertelen.
Az NGO-k nyilatkozatai nyomán az az ember érzése, mintha Soros György az Európa Tanács huszonkilencedik állandó tagja lenne, és Soros hazatérésével megszólalt az ő hátországa is. De most ez a kérdés másodlagos, a lényeg, hogy valami elindult az illegális migráció megállításának irányába. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Olaszország immár nem csak nem fogadja be az NGO-k hajói által partra tenni kívánt migránsokat, de ezek a hajók már ki sem köthetnek, sőt, még üzemanyagot sem vételezhetnek olasz kikötőkben.
És akkor foglalkozzunk Merkellel.
Az EU-tagállamok csúcsról hazatérő vezetőinek győzelmi jelentései között különösen feltűnő volt az a hozsanna-cunami, amely a német „függetlenobjektív” sajtóban fényezte Merkel „győzelmét” a csúcson. Mert hogy – így Merkel – sikerült elérni, hogy migráns hotspotokat hozzanak létre Európában és Európán kívül, ahonnan a tagállamok önkéntes rendben vehetnek át arra jogosult menedékkérőket.
Hogy ez mégsem így van, azt jól szemlélteti, hogy azóta több ország – köztük például Marokkó – is bejelentette, hogy bizony az ő területén nem lesz semmilyen migránstábor. Vagyis az Európa Tanács zárónyilatkozata olyan kötelezettségvállalást tartalmaz – ezt értékelte Merkel a saját győzelmeként –, amely nem volt egyeztetve az érintett országokkal. Így ez a rész máris kihúzható a zárónyilatkozatból. Ezzel gyakorlatilag marad az a rész – a kötelező kvóta elutasítása, reméljük tényleg marad is –, amelyet Orbán Viktor értékelt a V4-ek győzelmeként.
Tovább devalválja Merkel „győzelmi jelentésének” értékét, hogy tegnap, éjszakába nyúló tanácskozás után Horst Seehofer újabb ultimátumot intézett a kancellárhoz. Ha nem oldja meg a migrációs krízist – vagyis nem szigorít a szabályokon, ahogy az megfelel a CSU-nak –, Seehofer kész akár lemondani is (arra az esetre, ha Merkel őt taktikai okból nem váltaná le, hogy ne szakadjon a koalíció). Ezzel – ha Seehofer tartja a szavát, ki tudja ennyi ultimátum után? – minden bizonnyal felbomlana a mostani koalíció is.
Az a koalíció, amely kínos egyeztetésekkel a választások után fél évvel jött létre, és amely még fél éve sem kormányoz. Ha egyáltalán nevezhető kormányzásnak az, ami ma a német belpolitikában történik.
Hogy tényleg súlyos a helyzet, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ma délután tovább folytatják a CDU és a CSU közötti egyeztetést. De beszédes az is, hogy a CDU közben kóstolgatja a Zöldeket.
Ám a Zöldekkel csak egy baj van, leginkább az, hogy vörösek. Hogy a Zöldek Merkelnél, sőt, az SPD-nél is „emberségesebb” migránsbevándoroltatást akarnak, még nyitottabb határokat, ahogy azt történetesen a Soros NGO-k is akarják. Csak ezt már a németek sem akarják, nem hogy a CDU. Ha Merkel lecserélné a CSU-t a Zöldekre, semmi nem oldódna meg, csak – horribile dictu – a kereszténydemokraták vezette kormány még inkább balra sodródna.
És kezdhetnék elölről. Mert a Zöldek nem fogadják el azt a zárónyilatkozatot sem, amelyet Merkel a minap még épp győzelmi jelentésként lobogtatott.
Aminek akár az is lehetne az eredménye, hogy évtizedek óta ez lenne az első német kormány, amely nem töltené ki a mandátumát, és akár előrehozott választásokat is kellene tartani Németországban. Egy egyre erősödő AfD mellett.
Merkel eddigi kormányzásának legnagyobb dicsőségére.
