Az egyik leghangosabb szélsőséges-liberális kezdeményezés a szexuális orientáció szabadságjogainak megfogalmazása. Miért lenne ez kérdés? – merülhet fel az olvasó fejében, jogosan. Miért kellene azt, ami a hálószobában történik és nem bűncselekmény, szabadságjogként kiterjeszteni? Miféle oka lenne erre bárkinek? A válasz pofonegyszerű: a homoszexuálisok már nem csupán az egyén autonómiájának szabad és „békés élvezetét” kívánják megélni, hanem túllépve mindezen, házasodni és gyermeket vállalni is szeretnének. Ehhez pedig a hagyományos családmodell lebontására alkalmas szabadságjogok kellenek. Bár rejt némi biológiai ellentmondást mindez, de társadalmi körülmények között az elvi lehetőség létezik, mint ahogy ostobának lenni is bárki jogában áll. Persze, csak ha hagyjuk!
A szabadságjog megfogalmazása mindemellett azért is fontos a melegek számára, mert így – a vitát megkerülve – az alkotmányból lehetne levezetni, azaz engedni és támogatni a melegjogok kiterjesztését. Ezekben az esetekben pedig már nem pusztán a „békén hagyott” individuum állna előttünk, hanem az állami támogatásra is rászoruló egyén. Azaz negatív szabadságot és pozitív állami cselekvést kell feltételeznünk a melegjogok esetében egyszerre. De normális mindez?
A melegek jogaiért küzdő mozgalmak komoly sikereket értek el a nemzetközi jog „fejlődésében”. Az Európai Unió Alapjogi Chartáját az akkori tagállamok 2000-ben fogadták el Nizzában, majd 2007-ben a Lisszaboni szerződéssel kiegészítették és általános értékké emelték. A 9. cikk kimondja, hogy „a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot az e jogok gyakorlását szabályozó törvények szerint biztosítani kell”, a 21. cikk pedig tilt minden megkülönböztetést, amelybe bekerült kimondva a „szexuális irányultság alapján történő” is. E két cikk pedig könnyen egymásmellé tehető. Így a Chartát elfogadó tagállamoktól elvárják az emberjogi szervezetek, hogy a házasság intézményét, majd a gyermekvállalás jogát (értsd örökbefogadás joga) nyissák meg a homoszexuális párok előtt. És mindezt a liberális elvekre hivatkozva állítják, érvelésük lényege pedig ezúttal is az egyén autonómiájának további kiterjesztése.
A melegjogi mozgalmak számítanak a liberális politikusok támogatására, és a filozófia háttér ismét a mai liberalizmusban és annak elveiben lelhető meg. Még több szabadság, egyenlő jobb világ – hazudják szerte a nyugati civilizációban. Mesélik tovább a tündérmesét.
A Pride
Az egyik legismertebb és leglátványosabb melegjogi mozgalom összefonódik a meleg büszkeség napjával (The Gay Pride Day) és az ehhez tartozó felvonulásokkal. (A melegfelvonulásokat minden országban különböző, “független” civilmozgalmak szervezik. Az eseményt az 1969-es ún. Stonewall-lázadás emlékére vezették be, amely során egy meleg bár közönsége szállt szembe az őket zaklató rendőrökkel, azonban ma már nem az emlékezésről, hanem a házasság és gyermekvállalás jogainak kiharcolásáról hallhatunk a melegmozgalom aktivistáitól. Igen provokatív rendezvényekről beszélünk, melyeket minden országban a liberális pártok, politikusok és filozófusok támogatnak, sokszor védnökei is.) Mindez az Egyesült Államokból áramlott szerte szét a világba, és sodorta magával az erkölcsi józanságot, a liberális pártok, politikusok és gondolkodók támogatásával. A melegjogi mozgalmak saját hitvallásuk szerinti célja, hogy a homoszexuálisok egyenlő házasodási és gyerekvállalási jogokkal rendelkezzenek, és hogy a társadalmi elfogadottságuk erősödjön.
De mi lesz így a gyermekek egészséges tesi-lelki fejlődéshez való egyetemes jogával?
A szabadságjogokkal lehet élni, de visszaélni is, azaz lehet e jogokat hajszolni, méghozzá szélsőségesen, s persze a közösség értékei ellenében. És valahogy mindig akadt olyan hangos kisebbség, akik számára a szabadság sosem volt valós emberi érték, inkább volt a szélsőséges lelkük megnyilvánulásainak védőbástyája, azaz szabadosság csupán. Önigazolás, hogy a másság többlet, érték és követendő példa. Így vannak ezzel a gender „szélsőséges ideológusai” is.
De mi is az gender?
Mint számos modern divat és fogalom, ennek jelentése is az angol nyelvben keresendő. „Gender” a „társadalmi nemiséget” jelöli, szemben a „sex”, azaz a „biológiai nemiség” szóval. Az angol megkülönbözteti a született férfi (male) és nő (female) fogalmát, a társadalomban megnyilvánuló nemi szereptől. Érdekes, hogy a gender szót, mai használata ellenére, a „nemz, szül” jelentésű igéből képezzük. Jobb híján, mint annyi „értékes” angolszász fogalmat, ezt is így, fordítatlanul használjuk és a szocializált, társadalmi nemi szerepet jelöljük vele.
A gender kutatások egyik oldala a női és férfi szerepek megváltozásának feltárása, és a nők hátrányos helyzetének megszüntetése. A gyerekvállaló nő lemarad. A gyengébb nemet sokszor tényleg gyengébbként kezeljük, ezen azonban lehet és kell is változtatni. Azt a gender ideológiát, mely él a joggal – azaz célja, hogy egyenlő legyen a társadalomban mindkét „nem” – nevezem „szelíd” változatnak. De amikor talaját veszti az eszme és csupán az egyén szabadsága az egyetlen érték, magán kívül pedig minden kívülálló hatalmat, közösséget és Istent tagad, akkor az elmélet szélsőségbe torkol. Megjelenik a hangos, semmivel és végső soron a mindennel szembenéző „bátor” kisebbség, aki visszaél a joggal és elsöpör minden közösséget és hagyományos értéket. Őket nevezem kissé önkényesen, de magyarázhatóan: „szélsőséges gender” ideológusoknak. Szerintük nőnek vagy férfinak születünk, de az, hogy férfiak, vagy nők leszünk a társadalmi szerepünk dönti el. Sőt szabadságjogunkban áll, hogy eldöntsük: férfiak, vagy nők legyünk.
XVI. Benedek pápa is róluk szólt 2008-ban:
„Az egyháznak védelmeznie kell az embert az emberi természet leromolásával szemben…. Kötelessége, hogy az emberről, mint férfiről és nőről beszéljen, és megkövetelje a teremtés eme rendjének tiszteletben tartását… Amit napjainkban a “Gender” fogalma alatt sokfelé értenek, az lényegében az ember kiszakítását célozza a teremtés a Teremtő rendjéből. Az ember maga akarja megalkotni önmagát, és saját lényét maga kívánja meghatározni. De így az igazság ellen, a teremtés szelleme ellen fordul…”
Ez a szélsőséges értelmezés került az ideológia központjába 1995-ben, az ENSZ pekingi nőkonferenciáján. A „szélsőségesek” a homoszexuálisok, biszexuálisok, transzszexuálisok elismeréséért, egyenrangúságáért szálltak síkra, szembehelyezkedve a hagyományos családmodellel, a férfi és nő lelki és testi közösségével. Később már azt állították, hogy az ember semlegesnek születik, de szabadnak, így a társadalom nem erőltethet rá semmiféle nemi szerepet. Tehát ideális az, hogyha az individuum úgy cseperedik fel, hogy nem erőszakolnak rá semmilyen nemi sztereotípiát, majd eldönti szépen a személyiségfejlődése során, hogy melyik nemhez vonzódik. (Mennyi hazugság hangzott már el a semlegesség zászlaja alatt!)
Az Európai Unió pedig e szélsőséges irányelv mellé állt. 2006-ban, majd 2008-ban az Európai Parlament nyilatkozatot fogadott el a „homofób” megnyilvánulások ellen, illetve a nemi sztereotípiák eltörléséért. Mindemellett anyagilag dotálni kezdte a semleges nemiséget és a homoszexualitásról történő felvilágosítást felvállaló oktatást és kultúrát. A Progress Program keretein belül támogatja egyrészről a nők esélyegyenlőségét, amely a gender-ideológia szelíd változata, másrészről pedig a homoszexuális kapcsolatok egyenlő társadalmi elbírálását. Értsd ezen a nemiség semleges oktatási programját, illetve a homoszexuálisok házassági és gyermekvállalási jogait is. Ez pedig már a gender vad, szélsőséges értelmezése. Az egyén szabadságának abszolutizálása a közösségi értékek és érdekek ellen.
Ellentmondásos harc a hagyományos családmodellel szemben
„A család lerombolásának állomásait ki lehet olvasni a bomlasztó hatású törvények sorozatából, melyek pártolják a feminizmust, az abortuszt, a béranya alkalmazását, a homoszexuálisok közti házasságot, az ilyen új „párok” gyerek-örökbefogadását, az eutanáziát”
– állítja Molnár Tamás. Szerinte a végtelenített szabadságon nyugvó jogok megjelenése a liberális törvénykezésben, a gyakorlatban a közösségek erodálását okozzák. Persze nem véletlenül, hanem az egyénhez köthető fogyasztási vágyak felszabadítása, korlátlanná tétele miatt. Hisz a végső cél az anyagi érdekeken alapuló haszon növelése.
De a családromboló hatása mellett rejlik egy-két apró önellentmondás a szélsőséges gender-ideológia bensőjében is, így nemcsak kívülről, hanem logikájában is kétségbevonható. Ugyanis egyrészről azt állítják, hogy az ember nemileg semleges lénynek születik, majd szabadságában áll eldönteni azt, hogy melyik nemi szerepet vállalja majd, melyik nemhez vonzódik. Máskor a homoszexualitást azzal védik, hogy velünk született hajlamnak kiáltják ki. Egyelőre nincs kellő bizonyíték arra, hogy tisztán szocializált, vagy genetikai alapú-e a homoszexuális vonzódás, mindenesetre a „szélsőséges genderisták” az utóbbival magyarázzák, mert számukra így természetes. De ha egymás mellé tesszük e két állítást, látszik az inkonzisztencia.
Ugyanis nem lehet egyszerre semlegesnek születni és homoszexuálisnak. Vagy feltételezzük azt, hogy homoszexuálisnak természetes születni, míg nőnek vagy férfinak heteroszexuális vonzalommal nem? Badarság. És sértő is egyben.
Valójában elválasztják a születési nemiséget és a nemi vonzódást, majd önkényesen előnyt biztosítanak a másság számára. Pedig nőnek születni magába hordja a férfihoz, férfinak születni pedig a nőhöz való természetes vonzódást. A homoszexualitás pedig – ha születési, ha társadalmi oka van – igenis a nemiség felcserélésével is jár.
Nagyfokú inkonzisztencia (belső önellentmondás) kerekedik ki abból is, hogy míg a liberális álláspont szerint a magánszféra intézményeibe, így a család belső cselekvési világába beavatkozni nem lehet (kivétel az erőszak és más életellenes cselekmény esete), a genderisták szerint mégis szükség van a családi pozíciók újragondolására. A nők otthoni, igazságosabb szerepvállalását kívülről jövő erővel – a társadalmi normák, trendek és divatok megváltoztatásával – kívánják segíteni. Azaz külső pressziót kérnek az egyébként védett magánszférában. Hogy lehet ezt feloldani?
Szerintem – bárhol, bármilyen formában is vonulnak, tiltakoznak, vagy érvelnek – sehogy!
