Pesti Srácok

Politikai Hobbista – Demeter Szilárd követ dobott a pöcegödörbe, a belpesti értelmiség egyből a torkára lépne (Videó!)

Politikai Hobbista – Demeter Szilárd követ dobott a pöcegödörbe, a belpesti értelmiség egyből a torkára lépne (Videó!)

Demeter Szilárd megint követ dobott a pöcegödörbe, aminek köszönhetően a felszínre úsztak a legnagyobb belpesti művészek. Személyes sérelemként élték meg azt, hogy Szilárd szerint a kortárs irodalom 80 százaléka kukába való. Pedig nincs ebben semmi új, eddig mindegyik lehatárolt irodalmi korszakból csak a legnagyobbak maradtak meg és érdemelték ki az utókor tiszteletét; Fejes Éva és társai sem fogják kiállni az idő próbáját. A Hobbista és a kis csapat viszont kihasználta a lehetőséget, hogy röhöghessen egy nagyot a mimóza lelkületű belpesti művészértelmiségen. Aztán itt van Tordai Bence és a kis barátai, akik lelkesen kürtölték tele a buborékjukat azzal a hírrel, hogy Románia megint lehagyott minket, most éppen az egy főre jutó GDP versenyszámában. A Hobbista utánajárt, miben tévedtek, miben hazudtak és miben bizonyultak teljesen értetlennek. Mert a valóság az, hogy sehol nincsenek hozzánk képest, esélyük sincs a fordításra, de még a hivatkozott világbanki közgazdász szakértő sem közgazdász, és nem is azt mondta.

A második félidőben nemhogy egy sima kurátor, hanem maga Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME kuratóriumi elnöke ült be a vendégszékbe. Ő volt a DesignTerminal egyik alapítója is; folyamatosan az innováció frontvonalában dolgozik. Fontosnak tartja, hogy ne csak lelkesen beszéljünk arról, hogy Magyarország egyik nagy erőssége a kreativitás, hanem az állam hatékony eszközökkel segítse is ennek kibontakozását. Az egyetemi modellváltásnak többek között ez is az egyik fontos célja: az egyetemeknek nagyobb autonómiát adva, az állami forrásokat akár még növelve is, világszínvonalú képzést adjanak, ennek eredményeként pedig kiművelt emberfők kerüljenek ki onnan. Az egyetemeknek ugyanis nem az a feladata, hogy a nagyvállalatoknak munkaerőt biztosítsanak, hanem hogy kineveljék a magyar elitet.

A teljes adás itt megnézhető.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.