böszörményi-nagy gergely
Áder János: ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt!
Az internet, a közösségi média, a digitalizáció volt a témája Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastja hétfőn megjelent adásának. A beszélgetőtársak a függőség kialakulása ellen azt javasolták, hogy ötéves kor alatt ne adjunk "kütyüt" a gyerek kezébe, ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt, és a könyvolvasás is maradjon életünk része.Csák János: kötődésre, biztonságra és gondoskodásra épül a magyar jövő
A kötődésre, biztonságra és a gondoskodás képességére épül a magyar jövő, ezekhez kell az államnak a megfelelő környezetet megteremtenie - hangoztatta Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Tusnádfürdőn, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar jövő 2030 címmel megrendezett pódiumbeszélgetésén.Politikai Hobbista – Demeter Szilárd követ dobott a pöcegödörbe, a belpesti értelmiség egyből a torkára lépne (Videó!)
Demeter Szilárd megint követ dobott a pöcegödörbe, aminek köszönhetően a felszínre úsztak a legnagyobb belpesti művészek. Személyes sérelemként élték meg azt, hogy Szilárd szerint a kortárs irodalom 80 százaléka kukába való. Pedig nincs ebben semmi új, eddig mindegyik lehatárolt irodalmi korszakból csak a legnagyobbak maradtak meg és érdemelték ki az utókor tiszteletét; Fejes Éva és társai sem fogják kiállni az idő próbáját. A Hobbista és a kis csapat viszont kihasználta a lehetőséget, hogy röhöghessen egy nagyot a mimóza lelkületű belpesti művészértelmiségen. Aztán itt van Tordai Bence és a kis barátai, akik lelkesen kürtölték tele a buborékjukat azzal a hírrel, hogy Románia megint lehagyott minket, most éppen az egy főre jutó GDP versenyszámában. A Hobbista utánajárt, miben tévedtek, miben hazudtak és miben bizonyultak teljesen értetlennek. Mert a valóság az, hogy sehol nincsenek hozzánk képest, esélyük sincs a fordításra, de még a hivatkozott világbanki közgazdász szakértő sem közgazdász, és nem is azt mondta.Pesti Riporter – Elkezdődött a jövőfesztivál a Millenárison (Videó!)
Csütörtökön és pénteken, ezúttal új helyszínen, a budapesti Millenárison zajlik majd Európa legnagyobb jövőfesztiválja. Az alapító, Böszörményi-Nagy Gergely a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai adásában elmondta: a mai fiatalokat foglalkoztató témákat tűztek programra, az élelmiszeripar jövőjétől kezdve a technológián át a háborúk jövőjén keresztül egészen a környezetvédelemig. Arra is keresik a választ, hogy milyen szerepe van az anyanyelvnek az alapvetően angolul beszélő világban. A Brain Bar alapítója hozzátette: a jövőfesztivál kicsit olyan lesz, mint egy zenei találkozó, azzal a különbséggel, hogy nem együttesek, hanem tudósok, politikusok, gondolkodók és ötletgazdák lépnek fel a jövővel kapcsolatos vízióikkal. Az előadók között egyébként ott lesz Fudzsimoto Szou japán sztárépítész is, az épülő Magyar Zene Háza tervezője.Vannak, akik már tudják, hogy mire való az egyetemi modellváltás
Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet fenntartó alapítvány elnöke közösségi oldalán vont mérleget az elmúlt egy év tapasztalataiból és mutatta be az egyetemi modellváltás ismérveit az elmúlt hat hónap alatt szerzett tapasztalatai alapján.Ajánljuk még













