Pesti Srácok

Áder János: ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt!

Áder János: ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt!

Az internet, a közösségi média, a digitalizáció volt a témája Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastja hétfőn megjelent adásának. A beszélgetőtársak a függőség kialakulása ellen azt javasolták, hogy ötéves kor alatt ne adjunk "kütyüt" a gyerek kezébe, ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt, és a könyvolvasás is maradjon életünk része.

A legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsor vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke volt, akinek Nonkonform című könyve adta a beszélgetés alapját. Böszörményi-Nagy Gergely azt mondta, ellentétben a "technooptimistákkal" – akik a technológiai fejlődésben szükségszerűen kedvező folyamatot látnak – ő szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a mostani digitális technológiák életünkre gyakorolt hatása kizárólag pozitív lenne. Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke megjegyezte: az internet megjelenésével egyfajta hurráoptimista hangulat uralkodott a technológiával összefüggésben, amely egyben komoly információrobbanást is hozott. Böszörményi-Nagy Gergely erre reflektálva azt mondta: "komoly kérdőjelek vannak a körül", hogy az emberi agy képes-e befogadni ennyi információt.

– jegyezte meg, hozzátéve: egyfajta digitális szolgaság az, amikor önkéntelenül pörgetjük a hírfolyamot. Áder János szerint mindenkinek fel kellene mérnie, mennyi időt tölt a képernyő előtt, és mennyi ebből a hasznos tevékenység. A korábbi köztársasági elnök a Nonkonform című könyvből idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális olvasás a papíralapúhoz képest jelentősen "roncsolja" a figyelem képességét. Böszörményi-Nagy Gergely szerint az ő generációja az utolsó, amely még emlékszik az internet nélküli világra.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kitért arra, hogy gyakran nem tesznek különbséget az interneten egy értékteremtő tudós és egy TikTok-sztár elérése, népszerűsége között.

– fűzte hozzá. Böszörményi-Nagy Gergely szerint központi szabályozási megoldás nem létezik, azt az otthoni szokások körül kell keresni, valamint a természetben töltött idő és egyéb "analóg elfoglaltságok", mint például a társasjátékok is segítenek frissen tartani a tudatot és az érzékszerveket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.