Az Európai Ügyészségről, a magyar ügyészség és az uniós társszervezetek együttműködéséről tartott előadást Polt Péter legfőbb ügyész Bécsben, az Európai Unió tagállamainak ügyészségeit tömörítő szervezet, a Network (Az Európai Unió tagállamai Legfelsőbb Bíróságai mellett működő ügyészségek vagy azonos jogállású intézmények Hálózata) ülésén. A legfőbb ügyész elmondta, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) nagyon jó az együttműködés, az Európai ügyészség pedig úgy is tud kontrollt gyakorolni az EU pénzügyi érdekeit sértő cselekményekkel szembeni fellépést érintően a magyar ügyészség tevékenysége felett, hogy nem csatlakozunk hozzájuk.
Az Európai Ügyészség (EPPO) létrehozásának célja az unió pénzügyi érdekeinek védelme volt. Magyarország – bár a szuverenitást érintő elvi okok miatt nem csatlakozott a szervezethez – arra törekszik, hogy az EU pénzügyi érdekeit ugyanúgy, vagy akár hatékonyabban védje, mint teszi azt az EPPO
– kezdte hozzászólását Polt Péter.
Szoros az együttműködés az OLAF-fal
A legfőbb ügyész elsőként az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) kialakult hatékony, közös munkára hívta fel a hallgatóság figyelmét. A szervezettel idén februárban együttműködési megállapodást is kötött a Legfőbb Ügyészség.
A magyar ügyészség az OLAF igazságügyi ajánlásainak 100 százalékában eljárást indít, vagy ha már folyamatban van egy eljárás, az igazságügyi ajánlásokat beépíti a munkába. Az OLAF igazságügyi ajánlásai alapján indított esetekben Magyarországon 67 százalék a vádemelési arány, míg az uniós átlag 37 százalék
– ismertette az adatokat európai kollégáival, köztük az EPPO elnökével, Laura Codruţa Kövesivel a magyar legfőbb ügyész.
Az OLAF és a magyar ügyészség szoros együttműködésének azért is van kiemelkedő jelentősége, mert így garantálható, hogy bizonyosan a magyar hatóságok tudomására jussanak az EU pénzügyi érdekeit sértő cselekmények
– tette hozzá Polt Péter. Kifejtette: mindez azt is jelenti, hogy az OLAF – közvetett módon – a magyar ügyészség tevékenysége révén, képes érvényesíteni az unió büntetőigényét, amelyet más tagállamok esetében közvetlenül az EPPO lát el.
Jó helyen állunk az uniós pénzügyi csalások elleni fellépés ranglistáján
Polt Péter legfőbb ügyész nagy jelentőségűnek nevezte a Eurojusttal és a közös európai nyomozócsoportokkal folytatott munkát is, amelyek szintén hozzájárulnak az uniós pénzügyi források elleni cselekmények feltárásához, hiszen azok sokszor határokon átnyúló tevékenységek.
2021-ben a Magyarország által kezdeményezett ügyek az új Eurojust-ügyek 5,6 százalékát tették ki, amivel Magyarország a 3. helyen állt a legtöbb ügyet indító tagállamok listáján
– hangsúlyozta a legfőbb ügyész.
Az előzőekben az OLAF-al és a Eurojust-al összefüggésben ismertetett adatok álláspontom szerint azt igazolják, hogy a magyar ügyészség együttműködése e szervezetekkel nem csupán szoros, de eredményes is
– tette hozzá Polt Péter.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények esetében – ha az Európai Unió azt szükségesnek látja – pótmagánvádlóként léphet fel. Erre a magyar jogrendszer a magyar ügyészség álláspontja szerint ma is lehetőséget ad. Az Európai Uniót – ebben az esetben mint sértettet – a pótmagánvádas eljárás során akár az Európai Ügyészség is képviselheti. Ez a megoldás alkalmas lenne arra, hogy az Unió intézményei – legalábbis közvetett módon – kontrollt gyakoroljanak a magyar ügyészség tevékenysége felett, legalábbis az EU pénzügyi érdekeit sértő cselekményekkel szembeni fellépést érintően, anélkül is, hogy Magyarország csatlakozna az EPPO-hoz.
Az Európai Ügyészséggel 2021 áprilisában egyébként munkamegállapodást kötött Magyarország Ügyészsége – a szervezetben nem részt vevő országok közül elsőként és egyedüliként.
Az EPPO-val kapcsolatos majdnem egyéves tapasztalataink alapján kijelenthetem, hogy az együttműködésünk zökkenőmentes és hatékony
– hangsúlyozta a legfőbb ügyész.
2022 márciusáig az EPPO 8 európai nyomozási határozatot bocsátott ki Magyarország irányába, amelyből hármat már teljes egészében végrehajtottunk. Igyekszünk a lehető leggyorsabban eljárni az EPPO kéréseinek megfelelően
– fogalmazott Polt Péter, aki azzal zárta előadását, hogy az EU pénzügyi érdekeinek védelmében minden lehetséges jogi eszközzel és az uniós együttműködési módok leghatékonyabb gyakorlásával kell növelni a magyar és egyben uniós büntetőigény érvényesítésének eredményességét.
Az Európai Unió tagállamai Legfelsőbb Bíróságai mellett működő ügyészségek vagy azonos jogállású intézmények Hálózata 2009-ben alakult. A Hálózat soros elnöki posztját 2011. májusa és 2012. májusa között Dr. Polt Péter legfőbb ügyész töltötte be. A Hálózat éves konferenciáját 2012. májusában Magyarország Ügyészsége rendezte.
Forrás és fotó: ugyeszseg.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS