Ismeretes: a napokban Donald Trumpot meghívta a CNN. Ez már önmagában hihetetlen, azt viszont egyenesen tanítani kellene, ahogy Trump földbe döngölte az őt kérdező Kaitlan Collins riportert, aki egyébként tényleg mindent megtett, hogy kiforgassa interjúalanya szavait, vagy ha ezt nem sikerül, akkor megakadályozza a válaszadást. Ez sem jött össze, Trump nagyon sokat profitált a beszélgetésből politikailag, a CNN finoman szólva öntökönlőtten fetreng azóta is. Szentül meg vagyok róla győződve, hogy a nézettségi gondokkal küzdő csatorna pontosan tudta, mit csinál, és a riporter lány alázása is valamelyest a terv része volt, de senki nem gondolta volna, hogy ennyivel többet visz majd a dolog, mint amennyit hoz. Hogy miért történt így? Agyaljunk ezen egy kicsit.
Ahogy az lenni szokott, a beszélgetés miatt az elsők között akadt ki Alexandria Ocasio-Cortez, aki a következőt mondta:
A CNN-nek szégyellnie kellene magát. Teljesen elvesztették az uralmat e vita felett, hogy ismét a választási dezinformációnak, a január 6-i események megvédésének teremtsenek manipulált platformot, és persze egy szexuális zaklatás áldozata elleni nyilvános támadásnak. A közönség szurkolt neki és nevetett a műsorvezetőn.
Az MSNBC riportere majdnem könnyezett, amikor idézte Donald Trumpot, aki azt mondta, hogy kegyelmet fog adni a január 6-i események elítéltjeinek, és ez a közönségnek tetszett. A csatornának az is rosszul esett, hogy Trump a kérdező, egyébként folyamatosan a szavába vágó riportert „rettenetes embernek” nevezte. Az egyik legjobban elszontyolódott kommunista Joe Scarborough volt, aki a hazugságok vírusának nevezete Trumpot. (A haladó értelmiségtől ezúttal elmaradt a dehumanizálás miatti sikoltozás.) De a lényeg ezután jött: a tapsoló közönség miatt a műsort összemosta Putyin Oroszországával. (Ott is imádják a balosok sértegetni és lenézni az átlag amerikait.)
A mindig jólfésült Anderson Cooper, a CNN nagyágyúja bocsánatkérően ismerte be a nézőknek, hogy bizony megérti, valóban szörnyű volt, amit láttak. Azt hazudta, hogy rengeteg amerikai háborodott fel a beszélgetésen, ami szerintem egyáltalán nem igaz, mert ez volt a legjobb műsor, amit a CNN az elmúlt időszakban sugárzott, és valószínűleg ezt nézték a legtöbben.
És meg is érkeztünk a lényeghez, hogy miért hívhatták meg Trumpot
A CNN nagy valószínűséggel pontosan tudta, mit csinál, amikor Donald Trumpot beültették egy arénába, ahol a közönség jelentős részét a volt elnök rajongói tették ki. Sőt, a csatorna olyan szinten biztosra akart menni, hogy beültettek egy 30 éves, törékeny, Trump szempontjából rutintalan műsorvezetőt, akit tulajdonképpen feláldoztak azzal a céllal, hogy legyen kivel felmosni a padlót, ha úgy alakul. És úgy alakult. Trump rendkívül higgadtan kezdte, de gyorsan eljutott odáig, hogy a műsorvezetőt „szörnyű embernek” nevezze. És valószínűleg ez volt a cél: feldühíteni Trumpot, akiről remélték, hogy nekimegy majd a csinos fiatal műsorvezetőnek, a felvételeket majd körbe lehet hordozni, mint a csatába hívó véres kardot, hogy „látjátok, ő lesz a republikánus jelölt”, közben a csatornát meg egy erkölcsi magaslatra lehetett volna helyezni, akik meghívták, sőt, szóhoz engedték jutni még a nagybetűs ellenséget is.
Trump már azzal nézettséget generált volna az elmúlt időszakban sokszor arcra eső, a számokat tekintve brutális sebességgel a földbe csapódni készülő csatornának, ha csak megérkezik, ugyanis a volt elnök az elmúlt időszakot kommunikációs szempontból a „vadnyugaton” töltötte, ez viszont egy olyan esemény volt, amelynek keretein belül visszatérhetett a mainstream médiába.
Egy kis hiba azonban mégiscsak a fogaskerekek közé csúszott: nem számítottak arra, hogy Trump minden szempontból ennyire szimpatikus lesz, hogy a színpadon nem egy megtört, meghurcolt exelnököt, hanem egy energikus, tenni akaró, magabiztos embert fognak látni, akinek igenis van víziója a jövőről, és még mindig hatalmas nagy showman. Ja, és azt sem kalkulálták bele, hogy a megszokott, kissé goromba Trump-stílus igenis hiányzott az embereknek, ráadásul a volt elnök ezt most különösen szofisztikáltan és jó ritmusban adta elő.
A haditerv a törékeny kérdező kislánnyal így csak részben lett sikeres (a nézettség miatt), mindezt ennyire hatásosan nem tudta volna Trump elmondani egy dörzsöltebb, tapasztaltabb kérdező, vagy egy rafináltabb vitapartner, mondjuk Nancy Pelosi társaságában, szóval tulajdonképpen feltették, amit fel lehetett tenni egy lapra, és nyertek is, de főleg buktak. Ezt a CNN felelős csapata már közben észrevette: aki szemfüles volt, láthatta, hogy a 40. percnél volt egy indokolatlanul bekonferált szünet, illetve a másfél órásra tervezett beszélgetés mindössze 70 percig tartott. Nem is baj, ez így volt tökéletes.
És most – természetesen – a többi kommunista médium is erről beszél: megvetik a CNN-t, amiért meghívta Trumpot, ezáltal sértegethetik a konkurenciát, és leszakíthatják a kis hasznukat abból, hogy ismét Trumpról beszélhetnek és őt kritizálhatják, és talán kicsit örülnek is, hogy nem ők sültek fel ennyire, és nem nekik kellett beáldozni egy csomó mindent a nézettség és ezáltal a pénz oltárán.
A műsorszám által kiváltott felháborodás-folyam miatt kérdések merültek fel Chris Licht vezérigazgató jövőjével és a 2024-es választások során a sajtó előtt álló nagyobb kihívásokkal kapcsolatban, ami valószínűleg nem volt belekalkulálva a képletbe.
Az ügyben pedig az egyik legszórakoztatóbb, hogy a forradalom ismét megcsócsálta önmagát a bajtársaival együtt: a WOKE-kommunisták egymást gyűlölik a legjobban, és ez abból is látszik, hogy azonnal beindultak a Twitteren a „legforróbb” témák, amelyek ezek voltak: „BoycottCNN”, „DoneWithCNN” és „ByeCNN”, vagyis „Bojkottáljuk a CNN-t”, „Elég a CNN-ből”, és „Viszlát CNN”.
Érdekesség még így a „mélyelemzés” végére, hogy a Trumpot kérdező CNN-es – most már hulló – csillag, Kaitlan Collins a Daily Callernél dolgozott korábban, ami egy kimondottan jó lap volt, és amelynek társalapítója Tucker Carlson volt, aki eladta később a részesedését. Kaitlan Collins korábban többször emlegette Soros Györgyöt úgy, mint egy „külföldön született üzletembert, aki fel akarja forgatni Amerikát”.
Fotó: deadline.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS