Portik Tamás a Prisztás-gyilkosság megismételt perének első tárgyalási napján vádlott társa, Hatvani István védőjének címezve arról beszélt, a másodrendű vádlott érdekében megszólaló új tanúk jobb, ha közjegyző jelenlétében is nyilatkozatot tesznek, mivel szerinte lehet félnivalójuk a jelenlegi hatalomtól. Az Energol-vezér Simicska Lajos esetét hozta fel példaként, és utalt az oligarcha egyik korábbi nyilatkozatára, amiben Simicska arra célzott, a hatalommal szembeni konfliktus akár az életébe is kerülhet.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A vádlottak meghallgatásával, valamint iratismertetéssel kezdődött az 1996-os Prisztás-gyilkosság megismételt tárgyalása pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A Hajba Krisztina vezette bírói tanács tavaly februárban kihirdetett elsőfokú ítéletében egyszer már felbujtóként elkövetett emberölés miatt 11 év fegyházra ítélte Portik Tamást Prisztás József milliárdos vállalkozó meggyilkolása ügyében. A vád szerint Portik és Prisztás elszámolási vitába keveredett egymással, és ez vezetett a gyilkossághoz. A másodrendű vádlott, Hatvani István, aki a vád szerint fejbe lőtte Prisztás Józsefet, 10 évet kapott. Fazekas Ferenc harmadrendű vádlottat, aki a vád szerint a helyszínre csalta az áldozatot, bizonyítottság hiányában mentette fel a törvényszék. Új elsőfokú eljárásra azért van szükség, mert a büntetőügy a fellebbezések nyomán másodfokra került és a Fővárosi Ítélőtábla 2014. október 2-án hatályon kívül helyezte a Prisztás–gyilkosság perének elsőfokú ítéletét. A Nehrer Péter vezette tanács arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy nem várta meg az Aranykéz utcai nyomozás végét, amely üggyel nem csak a Fenyő- gyilkosság perét, hanem a Prisztás-ügyet is egyesíteni kellett volna. Az indokolás szerint ahhoz, hogy több emberen elkövetett emberölésben el lehessen ítélni Portikot, a törvényi egység elve miatt egy eljárásban kell lefolytatni az emberöléses ügyeit.
Eldőlt: nem egyesítik a Prisztás-gyilkosságot a többi maffiaüggyel
A táblabíróság végzésével a Legfőbb Ügyészség nem értett egyet, a döntést törvénysértőnek ítélte meg és jogorvoslatért fordult a Kúriához, azzal az indokkal, hogy csak akkor van helye az ügyek egyesítésének, amennyiben az összevonni kívánt eljárásokban a tettes azonos. Csakhogy a Prisztás-ügy tettese a vád – és korábban az elsőfokú ítélet – szerint nem a felbujtással vádolt Portik, hanem Hatvani István. Az Aranykéz utcai merénylet és a Fenyő-gyilkosság vélt tettese pedig Jozef Rohác. Polt indítványát azonban tavaly decemberben formai okokra hivatkozva utasította el a Kúria, mivel a beadvány tartalmi részét nem is vizsgálhatta, így a büntetőügy újra első fokra került. A tanácsvezető a mai tárgyaláson rámutatott – egyezően Polt Péter indítványával – hogy, sem kötelezettsége, sem célszerűségi oka nincs annak, hogy a fentebb említett ügyekkel a bíróság a Prisztás-gyilkosságot is egyesítse. Ifjabb Balsai István, a harmadrendű vádlott kirendelt védője, valamint Hatvani ügyvédje egyetértett azzal, hogy nem egyesíti a bíróság az ügyeket. Portik Tamás és ügyvédje azonban az egyesítés mellett érvelt, mert álláspontjuk szerint az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében meghallgatott tanúk – akiket a Prisztás-gyilkosság kapcsán is meghallgattak – a különböző eljárásokban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, az ügyek összevonása azonban lehetőséget adna szavahihetőségük tisztázására.
Új tanúkat is meghallgatnak
A bizonyítási eljárás Portik Tamás meghallgatásával kezdődött, aki ezúttal is tagadta, hogy ismerte az áldozatot, a halálát kívánta, illetve utasítást adott volna a megölésére. Szerinte érdekes, hogy a tanúk tizenhat év után jobban emlékeznek a történtekre, mint a gyilkosság másnapján, aminek oka, hogy vallomásaikra a rendőrség készítette fel őket. Portik újra kitért arra is, hogy Pintér Sándor utasítására tüntettek el számukra kedvező bizonyítékokat, majd több életellenes bűncselekménnyel is megvádolta a belügyminisztert. A tanácselnök azonban többször figyelmeztette Portikot a hamis vád következményeire. A tárgyaláson elhangzott, Hatvani István új tanúkkal kívánja igazolni, hogy 1996. november elsején, azaz a gyilkosság napján nem tartózkodott Budapesten, mert éppen egy családi rendezvényen volt vidéken. Arra a kérdésre, hogy erről miért nem beszélt korábban, elmondta, akkori ügyvédje neki azt állította, hogy az ezzel kapcsolatos indítványt megküldte a bíróságnak. A bírónő ugyanakkor a Prisztás József lelövésével vádolt férfit szembesítette korábbi vallomásával, amikor még azt mondta, egy budapesti szoláriumban Portik Tamás társaságában tudta meg, hogy lelőtték az éjszakai élet egykori nagypályását. Hatyi beszélt arról is, azért sem emlékezett arra, hogy nem a fővárosban volt a gyilkosság időpontjában, mert letartóztatása teljes sokként érte. A másodrendű kérésére beidézett új tanúkat a jövő héten kívánja meghallgatni a törvényszék.
Simicskával példálózott a fővádlott
Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott a megismételt eljárásban nem kívánt vallomást tenni, így a bírói tanács korábbi gyanúsítotti és tanúmeghallgatásait ismertette. Letartóztatása után Fazekas a vádirattal részben megegyezően vallott: azt mondta, hogy valóban értesítette Portik Tamást Prisztás tartózkodási helyéről, de arról nem tudott, hogy valójában mi készül a milliárdos vállalkozó ellen. Ám később ezt a vallomását visszavonta, arra hivatkozva, hogy rendőri nyomásra mondott terhelő információkat az egykori Energol-vezérre. 2014 januárjában viszont már azt állította, vallomását azért másította meg, mert fogva tartása alatt egy kigyúrt, kopasz férfi megfenyegette, ha ezt nem teszi, soha többé nem láthatja gyermekét. Portik Fazekas vallomásainak ismertetése után kijelentette, nagyon reméli, hogy akik a Prisztás-ügyben – Fazekassal együtt – hamisan tanúskodtak, előbb utóbb belátják, hogy mekkorát hibáztak. Az elsőrendű vádlott ártatlanságának igazolására több olyan tanú meghallgatását is indítványozta, akik szerinte bizonyítani tudják, a 2-es számú koronatanú neki „semmiféle bizalmi embere nem volt”. Portik Tamás észrevételében Hatvani István védőjének címezve azt is elmondta, a másodrendű vádlott érdekében megszólaló új tanúk jobb, ha közjegyző jelenlétében is nyilatkozatot tesznek, mivel szerinte lehet félnivalójuk a jelenlegi hatalomtól. Az energolos Simicska Lajos esetét hozta fel példaként. Az egykori olajszőkítő ugyanis utalt az oligarcha egyik korábbi nyilatkozatára, amiben Simicska arról beszélt, a kormánnyal szembeni konfliktus akár az életébe is kerülhet, „kinyírhatják”, „lelőhetik”, „elütheti egy autó”.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS