
Nem minősíthető terrorakciónak a lisszaboni iszlám központban elkövetett késelés – közölte szerdán a portugál rendőrség igazgatója. Luís Neves azt mondta, semmi sem utal arra hogy a keddi támadás elkövetője radikalizálódott, vagy terrortámadás történt volna; a nyomozati adatok azt mutatják, hogy köztörvényes bűncselekményről van szó. Hozzátette: valószínűleg a késelő pszichológiai zavarának tudható be a bűncselekmény, de ezt szakorvosi vizsgálatnak kell megerősítenie, mert a nyomozás még folyamatban van.
A késes támadást egy afgán menekült követte el a portugál főváros Iszmaili Központ nevű intézményében. Két embert megölt és egy harmadikat súlyosan megsebesített, majd megpróbált rátámadni a riasztás után a helyszínre érkező rendőrökre. A rendőrök semlegesítették, majd őrizetbe vették. A tanúvallomásokból kiderült, hogy a férfi angolórán vett részt az intézményben, és a viselkedése azután változott meg, hogy telefonhívást kapott. A Portugáliában élő afgán közösség elnöke, Omed Taeri korábban úgy nyilatkozott, hogy a tettes egy háromgyerekes afgán menekült, aki egy éve él Portugáliában, és nem tudja feldolgozni, hogy még görögországi tartózkodásuk alatt meghalt a felesége. A nyomozás azt már kiderítette, hogy a férfi pár napon belül Németországba akart költözni a gyermekeivel együtt. Lőtt sebe miatt jelenleg kórházi ellátásra szorul, bírósági kihallgatására leghamarabb két hét múlva kerülhet sor.
Forrás: MTI
egon samu
2023-03-29 at 17:11
Az iszlám központban csakis pszichikailag sérültek találhatók… Németország már örül az új affgán jövevénynek, hiszen ott még csak hetente vannak halálos kimenetelü késelések az “új németek” jóvoltából.
Orientál
2023-03-29 at 15:52
Portugáloknál ez mára normalitás lesz?
bressa
2023-03-29 at 15:38
Nem kérem, ez egy babazsúrra való meghívás volt!
Cuki
2023-03-29 at 15:26
“késelő pszichológiai zavarának tudható be”
ez tök új…
de ezzel az erővel minden terrorakció megmagyarázható ezzel, mert ép elme nem követ el merényletet