Pesti Srácok

Pozitív lett Hamilton koronavírustesztje, kihagyja a hétvégi versenyt

Pozitív lett Hamilton koronavírustesztje, kihagyja a hétvégi versenyt

Pozitív lett a koronavírustesztje az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak, a Mercedes brit versenyzőjének, aki így nem állhat rajthoz a Bahreinben hétvégén sorra kerülő Szahíri Nagydíjon. A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a 35 éves pilótának az elmúlt héten elvégzett három tesztje is negatív lett, hétfőn reggel azonban enyhe tünetekre panaszkodott, ezért ismét ellenőrizték, és ez a vizsgálat már pozitív eredménnyel zárult.

Hamilton karanténban van, és be kell tartania a fertőzöttekre vonatkozó bahreini szabályokat. A Mercedes istálló kedden azt közölte, az enyhe tünetektől eltekintve a hétszeres vb-győztes jól érzi magát és egészséges. A Forma-1-es mezőnyből az idén eddig ketten kapták el a koronavírust: a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) Nagy-Britanniában, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig Németországban hagyott ki versenyt emiatt. Arról, hogy ki helyettesíti majd Hamiltont a hétvégén, később ad információt a Mercedes csapat. Hamiltonnak negatív tesztet kell produkálnia, mielőtt újra csatlakozik a mezőnyhöz, így egyelőre kérdéses a részvétele a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő idényzáró viadalon is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pool Reuters pool/Leonhard Foeger

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.