
Varárnap nyitják meg az Olaszországba illegálisan belépő migránsok elhelyezésére kialakított zárt tábort a szicíliai Pozzallóban. A menedékkérők egyszeri ötezer euró (mintegy kétmillió forint) befizetésével elkerülhetik bezárást. A Ragusa városának közelében fekvő Pozzallóban létesített tábor háromszáz embert tud befogadni.
Azokat helyezik el benne, akik úgynevezett biztonságos államokból érkeznek, például Tunéziából, és Olaszországba érkezésük után jelzik, hogy menedékkérelmet akarnak benyújtani. A kérelem elbírálása alatti időt a táborban kell tölteniük, amíg a hatóságok ellenőrzik, hogy adottak-e a feltételek a nemzetközi védelem engedélyezésére. Ha nem jogosultak rá, a hatóságok a kiutasításukat rendelik el – mondta Matteo Piantedosi belügyminiszter, aki szombat este jelentette be a tábor megnyitását.
Hangsúlyozta, hogy a menedékkérelmek elbírálási idejét az eddigi csaknem három év helyett egy hónapra akarják csökkenteni a költségek és az ügyintézési teher enyhítése érdekében.
A római kormány hétfőn fogadta el a rendelkezést, amely szerint az országba illegálisan belépőket zárt táborokban helyezik el. Minden tartományban egy tábort létesítenek lakott területtől távol, a helyszínek kiválasztása a prefektusok feladata lesz novemberig.
A Pozzallóban megnyíló tábor kialakítása már korábban megkezdődött, miután az Európai Unió felszólította Olaszországot, hogy az illegálisan érkezőket ne hagyja szabadon mozogni az ország területén, amíg nem tisztázódik, hogy jogosultak-e a menekültstátuszra.
A szicíliai tábort negyven nap alatt építették meg egy kilométer távolságra Pozzallo kikötőjétől. Területén konténerek sorakoznak, melyeket betonba erősített vasrács vesz körbe, tetején szögesdróttal.
Pozzallóban mostanáig a kikötő mólóin helyezték el a migránsokat egy kétszázhúsz ember befogadására alkalmas sátorokban, ahol az utóbbi napokban egyszerre már ötszázan is tartózkodtak.
További táborépítés zajlik Lampedusa szigetén, ahol a jelenleg is működő négyszáz fős regisztrációs központ mellé egy másik tábort emelnek. A belügyminiszter tábor felállítását jelentette be az olasz-francia határváros Ventimigliában is.
Matteo Piantedosi közölte, hogy az év eleje óta több mint 132 ezer migráns érkezett, ami nem a legnagyobb más tagállamok idei adataival összevetve. Aggodalomra ad azonban okot, hogy az olasz partokra lépők teljesen kiszámíthatatlanul kötnek ki, mivel a tengeri átkelések nem is ellenőrizhetők. Elmondta, hogy az utóbbi héten négy napig alig érkezett valaki, majd az azt követő négy nap alatt 11 ezren kötöttek ki.
A kormányrendeletet a belügyminisztérium további intézkedéssel egészítette ki: az országba illegálisan belépő, menedékkérelmet benyújtani szándékozó migránsok elkerülhetik, hogy zárt táborokba kerüljenek, ha fejenként egyszeri csaknem ötezer eurót (mintegy kétmillió forintot) fizetnek be az államkasszába. Fizetési szándékukat szinte azonnal jelezniük kell, az érkezésüket követő ujjlenyomatvétel és fényképpel azonosítás után.
A pontosan 4938 eurós összeg befizetése esetén menedékkérelmük elbírálása idejére nem kell zárt táborba menniük. A belügyi tárca közlése szerint az összeg fedezi az ügyintézés költségeit, a “megfelelő szálláshely” biztosítását és ellátásukat, valamint a menedékkérelem elutasítása esetén ebből a pénzből toloncolják ki őket.
Az összeget egy tételben és személyesen kell befizetni, harmadik személy nem állhatja a költséget, tehát a például Afrikában maradt rokonok nem utalhatnak át pénzt az Olaszországba érkezett migránsnak.
Matteo Piantedosi hangsúlyozta, hogy a táborba zárást nem válthatják ki azok, akiket regisztrációjuk során veszélyesnek ítélnek meg, vagy akikkel kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merül fel. A belügyminiszter kijelentette: az anyagi elkötelezettség garancia arra, hogy a magukat menedékkérőknek vallók nem szöknek meg kérelmük elbírálásának ideje alatt. Gyakorlatnak számított ugyanis, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők a kérelem benyújtását igazoló okirattal a zsebükben azonnal elindultak más, észak-európai országok felé.
Az ellenzéki Demokrata Párt (PD) migrációs felelőse, Pierfrancesco Majorino úgy értékelte az intézkedést, hogy a jobboldali kormány az emberkereskedőkhöz hasonlít, mivel a bevándorlókkal akar bevételre szert tenni.
MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Ciro Fusco
KÁOSZ
2023-09-25 at 04:51
Kedves na4 és Csakafidesz
A legjobb megoldás az összes határ visszaállítása lenne és azok becsületes ellenőrzése, mint korábban. A határok értelme ugyanis ez nem pedig a megnyitás: kontrol alatt tartani egy országot. Nade, a mai ( nyugati) világban azt akarják a globalisták, hogy minden fordítva működjön, hogy a folyók is visszafele folyanak, a bárány meg a farkas legyen egy ketrecbe zárva ( európai és migráns) és minél nagyobb legyen a KÁOSZ.
Félretéve a viccet, a LEGHUMÁNUSABB megoldás a következő lenne:
1) a globalisták felelősségre vonása, börtönbe zárása, majd
2) az összes határ visszaállítása és az egyes népek, csoportok külön kezelése, hogy a saját kultúrájuknak megfelelő közegben békésen élhessenek. Ha segítségre van szükségük természeti vagy gazdasági katasztrófa miatt, akkor minden más ország felajánlhassa nekik az önként megválasztott segítséget A SAJÁT ORSZÁGUKBAN és nem kontinenseken keresztül cibálva meg összekeverve a 21. Századbelieket a 9. Századbeliekkel …
Ez senkinek se jó, csak azoknak akik ezt a káoszkeltő ötletet kiagyalták és pénzelik.
Se a emigránsnak nem jó, mert bedilizik és kést ragad, se a befogadóinak nem jó, akiket leszúr.
3) a Cnnt fel kell oszlatni, vezetőit börtönbe zárni és olyan médiát tenni a helyére amely a fentieket hirdeti és tanítja. Hogy minden nép és minden egyén ott a legboldogabb, ahova született. És, ott van a történelmi feladata, hogy azt az országot fejlessze, ahova született. Azokat a hirdetéseket pedig, amelyben a fehér európai nő kirángatja fekete ágyasát a takaró alól, hogy beugorjanak egy most reklámozandó hybrid autóba, le kell venni a műsorról.
Azt a hülye ötletet pedig, hogy ki kell irtani az emberiség nagy részét, mert túl sokan lennénk, fasiszta ötletnek kell nyilvánítani. Minden embernek van hely és elegendő élelem, a Föld nevű bolygón, csak tisztelni kellene a természetet ( GMO és hasonlók betiltva) és humánusan el kell osztani azt.
Balga EU
2023-09-25 at 03:57
khm
Ez úgy van, hogy az unio kettős mércét alkalmaz: más a helyzet a kis kelet-európai félgyarmati sorba taszított országok esetében mint a gazdag nyugat-európai országok esetében.
Pl Németo-ban kiírják a Héven utazó és unatkozó utasoknak a német szavak helyi dialektusainak megfelelő szavakat, hogy tanulják az illető ország tájszólását.
Hogy mondják ezt, vagy azt bajorul, vagy svábul, vagy badeni nyelven?
Milyen békés, kedves ötlet. A félig német félig francia Strasburgban mindent két nyelven lehet olvasni.
Kelet- Európában pedig uszítják a kisebbségek ellen a többieket, illetve a helyi politika sok országban ( Mo-n nem) elnyomja a kisebbségeket. A követelődző Ukrajna amely csatlakozni akar az EU- hoz és a NÉMBER tárt karokkal forró csókkal és a mi pénzünkkel vàrja Zselét, egyenesen betiltatja a kisebbségei nyelvhasználatát…
Úgyhogy, ilyenné tette azusa egyik globalista bűnszervezete a balga EU-t.
csakafidesz
2023-09-24 at 22:45
Én olyan táborban zárnám őket, hogy azt is megbánják, hogy megszülettek. Azért már durva ez a sok erőszak amit művelnek. Az embercsempészeket tárgyalás nélkül a helyszínen agyon kell lőni és ezzel egyből meg is szűnne a migráció. Hasznunk nincsen belőle, csak kárunk. Egyébként nem azért építették apáink és dédapáink az országainkat, hogy ezek de betelepedjenek.
Alcapi
2023-09-24 at 18:33
Naprózsa
2023-09-24 at 13:44
Kedves Naprózsa!
Mivel szerénységem nem tartozik azok közé, akik otthonosan mozognak a “dopamin receptorok” kötésmódozatainak világában, ezért az általad felvetett kutatási témát talán valaki arra rátermettnek kellene, hogy magáévá tegye! Jómagam támogatom!
Orientál
2023-09-24 at 17:10
,, … ellenzéki Demokrata Párt (PD) migrációs felelőse, Pierfrancesco Majorino ….. ” akkor a pártbéli elvtásaival elvtársnőivel együtt vigyék a saját házukba lakásukba vigyék a migránsokat és ők tartsák is el a élősködő migránsokat.
oshon
2023-09-24 at 16:26
https://trenduri.blogspot.com/2023/09/fratele-fentanylului-obtine-viza-de.html?m=1
oshon
2023-09-24 at 16:22
Gugli … https://trenduri.blogspot.com/2023/09/cum-va-arata-lumea-dupa-anul-2035.html?m=1
na4
2023-09-24 at 15:15
Ez megint csak maszatolás, és nem fog megoldani semmit.. A megoldás a haditengerészet kivezénylése, a tengeri blokád és a tüzparancs. Mihelyt jól megsorozzák a retkeket, hanyatt homlok pucolnak majd vissza.
Naprózsa
2023-09-24 at 13:44
Kedves Alcapi!
Feltűnő, hogy a pszichopata agyműködést az istennek se kutatja senki, pedig mikor kideríthetjük, hogy a dopamin receptorok születetten fordítva bekötése okozza, hogy a pszichopaták miért éreznek nemi kielégülést ha mások szenvedését okozhatják, hamar lehetne gyártani olyan vírust is, amelyik az ilyen genetikai halmozottan korcs családokat és kiszolgálóikat támadja mondjuk mint a veszettség elleni oltás. Kihalnának a Bilderbergek, és jó hely lenne a Föld.
Alcapi
2023-09-24 at 13:25
khm
2023-09-24 at 12:46
Ez úgy van, hogy vannak az egyenlőbbek demokráciája, aztán az egyenlők demokráciája, és legvégül a magyar náci, antiszemita diktatúra!
Egy jó kis rejtélyes kór, igazán megritkíthatná a nyugati liberális politikai elitet a rájuk szavazókkal együtt!
khm
2023-09-24 at 12:46
Nálunk bezáratta az únió a szerbek felé NYITOTT tábort.
Olaszországban pedig,lehetnek ZÁRT táborok? Hogy is van ez?