Amikor még mi regisztráltunk a közösségi média felületein, lehetőséget éreztünk benne, szórakoztatónak tűnt, a szabadságunk egyfajta kiterjesztéseként éltük ezt meg. Lassan azonban kezd leesni mindenkinek, hogy ennek a valóságnak urai vannak, akik megmondják, mit tehetsz és mit nem, kiszolgáltatnak üzleti érdekeknek és akár likvidálhatnak is téged ebből a valóságból. Akik ezt már átélték, azok keserű átverésnek látják az egészet – mondta el a PestiSrácok.hu-nak a Budapesti Metropolitan Egyetem docense. A PR-stratéga, Perlaky-Papp József úgy véli, a közösségi médiának a befolyásoló ereje már most erőteljes, ami egy kiélezett helyzetben, például a 2022-es országgyűlési választáson, döntő lehet. Perlaky-Papp szerint a jelenlegi cenzori működés pedig nemcsak a kommunikációs etikával, hanem a szabad világról alkotott képünkkel sem összeegyeztethető, a küzdelmet viszont nem szabad feladni, a jobboldalnak meg kell találnia a megfelelő eszköz- és kommunikációs mixet.
Magyarországon 2008-ban jelent meg a Facebook, de akkor még egészen más funkciót töltött be az életünkben. A 2010-es országgyűlési kampányra nem is volt különösebb hatása, ám a szakértők azt jósolták, hogy a 2014-es választás már a Facebookon fog eldőlni. Ha ebből indulunk ki, akkor erősebb volt a jobboldal a közösségi médiában. Most viszont tényleg azt láthatjuk mindkét oldalon, hogy elsődleges megjelenési platform a Facebook, a Twitter, az Instagram és persze a YouTube. Beigazolódhat, hogy aki a közösségi médiát megnyeri, az a választást is?
Vonzódunk a leegyszerűsített igazságokhoz, a receptszerű megállapításokhoz, de egy választási győzelemben nagyon sok munka van. A politika sokféle eszközön mutatja meg az üzenetét, vádakra reagál, mozgósít, szervezi és megdolgozza a nyilvánosságot. Régóta számítunk arra, hogy a közösségi felület teljesen kinövi a digitális eszköz besorolását. Úgy látom, ez mára megtörtént, nem csak egy eszköz a sok közül. Mára egy olyan virtuális térré, valósággá vált, ahol majdnem mindent tudnak rólunk, ezért képesek egy vonzó és kényelmes valóságot berendezni számunkra, „kényeztetnek” minket úgy, ahogy ez nekünk jól esik. Olyan tartalmakat kapunk, ami kiszolgálja az ízlésünket, olyan véleményeket olvashatunk, amivel könnyen egyetérthetünk, még a hirdetések is olyanok, amelyek számunkra érdekesek lehetnek. A virtuális valóság szabályrendszerei még nem tűnnek nagy áldozatnak azért, hogy ebben részt vehessünk. Még csak egy kis reklámot kell elviselni a részvételért, a valóság torzítása a korszellem értékrendje alapján nem tűnik nagyon nagy árnak. Láthatóan ez még csak a virtuális közösségek, a kreált valóság hajnala, ennek a fonákját még csak minimálisan érezzük. A potenciáltól, amit magában hordoz, még nem rettenünk el eléggé. Az algoritmusok és a mesterséges intelligencia ma már egy teljesnek tűnő valóságot tud berendezni számunkra, ami eltömítheti a realitás érzékelésének a lehetőségét. Ma már erre a Facebook biztosan képes, és a többiek is erős torzító hatással bírnak az észlelésünkre. Ez a politika számára egyre kezelhetetlenebb kihívás. Egy kis ország politikai rendszere, nemzeti kormánya egyre kiszolgáltatottabb helyzetben van velük szemben, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
2022-re utalva azért az megállapítható, hogy a közösségi felületek hosszútávban gondolkodnak. A fejlesztés jellemzi leginkább az identitásukat. Már most képesek erőteljes befolyásra, ami egy kiélezett helyzetben bizony döntő lehet. A fejlesztés viszont elérheti azt a szintet, amikor meghatározóvá válhat a szerepük. Rémisztőnek hangzik, hogy a mesterséges intelligencia határozza meg, milyen világban élünk; jelenleg még ott tartunk, hogy ezt a mesterséges intelligenciát ki és milyen beállításokkal működteti. Ami biztos, hogy ez a váltás a közeljövőt jelenti, nem valahol a horizont mögött, a látótartományon túl található.
Minek köszönhetik ezek az oldalak ezt a hatalmas népszerűséget és azt, hogy a legtöbbünk a függőjévé vált? A kukkolás vagy a tudat, hogy mindenki rajta van és mi sem akarunk kimaradni?
A Facebook ajánlata visszautasíthatatlannak tűnt. Megmutathatod magad olyannak, amilyen vagy, és közösséget, közönséget segít szervezni hozzá. Kapsz egy neked tetsző színpadot, amihez te is, és akit kiválasztasz, az is bárhonnan hozzáfér. Olyan ez, mint a képzeleted csodaországa, ott mindig történik valami. A valóságnak egy szelete, egy érdekes, új valóság, egy virtuális világ. Amit régen a digitális világ hajnalán videojátékokban tapasztalhattál csak, hogy kettő vagy több életed van, ezek a virtuális valóságok kicsiben, tapasztalható élményként megadják neked. Ha odatévedsz valamelyik platformra, találsz ott kis meglepetéseket, üzeneteket, mozgást tapasztalsz, önálló, élő dinamikája van az ottani életnek, látod annak nyomait, reakciókat kapsz az üzeneteidre és bepillanthatsz mások történeteibe. Nagyon komplex az élmény. Már nem a „tevédet” eteted, hanem a saját hologramod építed. Saját személyiségednek megfelelően tudod beállítani, hogy ez mennyire legyen nyitott az ottani világra. Még van köze az eredetihez, de az üzleti profilok, a márkák már a mesterséges élethez tartoznak, a megtévesztő és a troll profiloknak pedig sosem volt eredetije a valóságban.
Perlaky-Papp József. Fotó: Echo TV
A vírus vészhelyzet egyik fontos tapasztalata, mennyire hiányoznak nekünk a találkozások. A közösségi életünk így részben áthelyeztük ebbe a kreált világba. Még most az megvan nekünk, milyen markáns különbség van a megélt valóság és a virtuális valóság között. Nagy kérdés, hogy a következő generáció mennyire fogja tapasztalni ezt a különbséget? Az a komplex élmény, amit a virtualitás képes egyben nyújtani, nem homályosítja-e el az érzékeiket? Mi még a kezdetekkor, amikor regisztráltunk ezeken a felületeken, éreztük benne a lehetőséget, szórakoztatónak tűnt, a szabadságunk egyfajta kiterjesztéseként éltük ezt meg. Lassan azonban kezd leesni mindenkinek, hogy ennek a valóságnak urai vannak, akik megmondják, mit tehetsz és mit nem, kiszolgáltatnak üzleti érdekeknek és akár likvidálhatnak is téged ebből a valóságból. Akik ezt már átélték, azok keserű átverésnek látják az egészet.
Az óriáscégek cenzorai évek óta fiókokat függesztenek fel szubjektív megítélés szerint, posztokat tiltanak le, véleménynyilvánításnak szabnak gátat. Ha tényleg a közösségi médiában dől majd el a választás, akkor az esélyek nem egyenlőek. Ez mennyire ütközik a marketingetikával?
Régóta látjuk, hogy az államok komoly kihívókat kaptak. A multi- és transznacionális vállalatok, tőkekoncentrációk képesek az akaratukat kormányokon is keresztülvinni. Ebben a küzdelemben az állam azért erősítette vissza a pozícióit, hogy szuverén maradhasson. A jelenlegi magyar kormányzat története ebben az értelmezésben is összeáll egy mesélhető sztorivá. De a technológiai fejlődés egy olyan civilizációs kihívássá nőtte ki magát, amiben nem tudtunk elég éberek maradni. Úgy elfoglalták „Budát”, hogy észre sem vettük. A történelem újra ismétli önmagát. Körbe vezettették magukat az utcákon, minden történetét elmeséltették velünk, úgy tűnt, segítik szebbé tenni a látványt, az ottani életünk, majd aztán egyszer csak azt látjuk, hogy „oda Buda”. Veszélyérzet nélküli balekot csinált belőlünk a technológiai fejlődés.
A jelenlegi cenzori működés, az algoritmusok által szabályozott (torzított) működés nemcsak a kommunikációs etikával, hanem a szabad világról alkotott képzetünkkel, megszeretett és megszokott eszményeivel sem összeegyeztethető. Még előttünk van 2022, nem tudjuk, mennyire fognak a virtuális tér „istenei” belenyúlni a választásokba, de az amerikai példa előrevetíti az egyenlőtlen feltételek mellett megvívandó küzdelmet. Van megvalósult példa az ellenszélben történő sikeres vitorlázásra, ’98-ban a baloldali médiafölény nem tudta megakadályozni a Fidesz célbaérését, de minden sztori új és más sztori. A hendikeppel szemben legtöbbször kevés a tehetség, ravaszságra is szükség lehet.
A jobboldali vélemények, oknyomozások, cikkek szabad terjedésének korlátozása, törlése erősítheti a kormánypártok szavazóbázisát vagy gyengíti? Lásd a kispesti példát, ahol a választók a tények ellenére megvédték a szocialista városvezetőt és botrányos brigádját.
Nyilvánvalóan gyengíti azoknak a lehetőségeit, akiket az algoritmus beállításai korlátoznak. Ha az információ eljutását korlátozzák, akkor az az információ nem lesz ott mindenhol. A fogyasztói kultúránk nyilvánosságára jellemző, hogy az egyén információ-feldolgozó és értékelő képessége túlterhelt. Emiatt felértékelődnek az egyszerűsítő mechanizmusok, egyre inkább felülértékelt az egyoldalú információkat tartalmazó tér, egyfajta nyugodtabb, egyszerűbb, könnyebben érthetőbb valóságot teremt. De ha az egyszerűsítés tendenciózusan eltüntet olyan dolgot az információból, ami megváltoztatja annak az értelmét, akkor ott elvész az egyén tájékozódási képessége. A Facebook pedig erre a feladatra örömmel jelentkezett. Azt mondja: megszabadítunk a világ bonyolultságától, megszűrjük a világ nem igaz és gonosz részét, azt kapod, amelyben te a legjobb éned, formád tudod adni. Megismertük azt, hogy te hogyan szereted ezt a világot, és úgy rendezzük be azt neked.
Az uralkodó korszellem szerint a szabadság viszont nem mindenki szabadsága. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korszellem értékei kevéssé fedik a konzervatív, jobboldali világ értékeit. Ebben a konstruált térben blokkolni lehet információkat, fel lehet erősíteni hangokat és lejjebb lehet csavarni bizonyos kritikákat.
Már nem a szovjet néphadsereg a baloldal legütőképesebb ereje (forrás: digitalinformationworld.com)
A jobboldal érzékeli ezt a kihívást, látunk elindult kezdeményezéseket. Egyikük, a Megafon épp ezeket a konzervatív hangokat kívánja felerősíteni, egy kritikus tömeget épít, amelyen keresztül képes a virtuális nyilvánosságot is dominálni. A megközelítést okosnak tartom, hiszen a kampánylogika alapján a virtuális terek is csataterek, akkor nyerhető meg egy választás, ha minden téren, eszközön ez a dominancia megvalósul. Mindezek mellett szerintem nem az a kérdés, hogy a techóriások a fejlesztéseiken keresztül beavatkoznak-e választásokba, korlátozzák-e az államok, a politikai szereplők szuverenitását, hanem az, hogy ezt mikor teszik és mennyire nyúlnak bele. Összefoglalva egy, a vírushelyzet által jól érthetővé vált hasonlattal írható le a jelenlegi helyzet: már érzékeli a problémát az immunrendszer, de még nincs meg a hatásos és jó immunválasz.
Ha a jobboldali emberek bojkottálnák a közösségi médiát vagy saját platformot hoznának létre, az mennyire hatna a techóriások befolyásoló erejére itthon? Megszorongathatóak ezzel a módszerrel?
Elkésett reakciónak, sőt, naiv elképzelésnek tűnik jelenleg egy hazai, magyar nyelvű, konzervatív értékrend szerint szerveződő platform. Ne feledjük, mennyi idő alatt épült fel a Facebook, mennyire forradalmian új volt, mennyire kinyitotta a teret, összenyomta az időt és globális struktúraként határokon átívelő rendszerként érkezett meg. Ezek a növekedési faktorok jelenleg nem állnak rendelkezésre, ehelyett a csalódott kiábrándulás szövetkezne az önvédelemi szándékokkal. Hogyan biztosítaná ez a platform azt a lehetőséget, hogy oda gyűljön a többség? Azért azt ne feledjük, hogy nem ette ezt meg mindenki, Kína ebből a szempontból szuverénebbnek és túlélőképesebbnek mutatta magát. Ott nem érhető el a Facebook, a Google és a Youtube sem. Megcsinálták helyette a sajátjukat. Persze tudom, az nagy piac, sok fogyasztóval és – ne feledjük – világhatalmi tapasztalattal.
Hogy mi lehet a megoldás? Lehet próbálkozni helyi szabályozással – attól tartok, ennek a lehetőségei szűkek. Regionális válaszok, más szövetségek keresése, alkuk megkötése maradt eszközként. A jelenlegi helyzet inkább olyannak tűnik, hogy a szuverenitás mindenképp sérül, csak az a kérdés, ki által és mennyire. Jó alkuk szükségesek. De hát egy ország történelmében erre sok példát láthatunk.
Érdemes küzdeni vagy máshol más formában érdemesebb szerveződnie a jobboldalnak?
Jelen esetben a racionális válasz erre, hogy küzdeni kell a megismert feltételek mellett. A helyes szemlélet ebben az esetben az, hogy a jobboldal a választási kampányban a legjobb eszköz- és kommunikációs mixet találja meg, a hatalomtechnikai szándékok és a kommunikáció jól mozogjanak együtt. Nemcsak a közösségi média ad kihívást a politikai szereplőknek, hanem a könnyen terjedő álhírek és a botrányokra egyre inkább ráhangolt nyilvánosság is.
Címlapfotó: Perlaky-Papp József
Facebook
Twitter
YouTube
RSS