Pressman finoman megfenyegette Magyarországot

Nyilván senki nem ismeri fejből a német, a francia, az ausztrál, az orosz, vagy a kínai nagykövet nevét. Pedig ezek ám nem törpe országok, s lám, mégsem tudja szinte senki egyik nagykövet nevét sem. Pressman úr mellé azonban nem szükséges odabiggyesztenem, hogy mi a titulusa, tudja azt mindenki. Ennek pedig egyszerű oka van. A nagykövet úr nem a nagykövetek szürke hétköznapjait éli. Ha nem tudnám, hogy ő egy távoli ország diplomatája, még azt is hihetném, hogy a kormányellenes erők hazai vezéregyénisége, megszervezője, és felügyelője, aki a nagy birodalmat képviseli, mely cinikus mód szövetségeseinek gúnyolja gyarmatait. Természetesen nem így van, hiszen nem lehet így.

Mindamellett, mégis aggodalommal tölt el, mikor az amerikai nagykövet arról beszél, hogy elfogyott a türelmük Magyarországgal szemben, és úgy fogalmaz, hogy “megkérdőjelezzük, valóban demokrácia-e Magyarország”. Majd azt is hozzáteszi, hogy: itt az ideje, hogy ne csak a szemünket forgassuk a kormányra, hanem határozott választ adjunk. Na most, ha valamelyik liberális tényfeltáró újságíró, híresség, influenszer, politikus megy be a napokban kajálni, vagy borozni, esetleg csak simán a dossziékért az ellenzéki Karmelitába, vagyis a nagykövetségre, akkor kérdezze már meg nagykövet urat, hogy egész pontosan mire gondol?!

Tudniillik, két veszélyes dolog van egy ország életében, pontosabban három. Ha Amerika aggódik a demokráciájáért, ha Amerika megvédi a demokráciáját, és ha Amerika odaviszi a demokráciát. Szóval ne kerteljünk. Ha mennek a fent említett hazafiak Babilon helytartóságára kérdezzenek rá konkrétan: mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők elvárják? Lebombáznak, megpuccsolnak, vagy csak simán bedöntik a gazdaságunkat? Mire kell pontosan gondolni? És mi ez a finom módja a fenyegetésnek? Nagykövet úr annyi ideje élvezi hazánk vendégszeretetét, és még mindig nem ismerte meg, hogy mennek itt a dolgok? Akkor mondom! Nyugodtan beszélhet nyíltan. Az ország jelentős része úgyse eszi meg az ilyen lédumákat, hogy aggódnak a demokráciáért. Az ország egy másik része meg annyira gyűlöli Orbánt, hogyha atomcsapással fenyegetnék Budapestet, még annak is tapsolnának. Akkor meg mi ez a simlis duma? Beszéljen nyíltan! Jobban tesszük, ha nem jártatjuk a szánkat és nem ellenkezünk, hanem szépen behódolunk, ahogy tette az összes többi ország Európában, mert ha tovább nyakaskodunk, akkor nem csak a médiájukkal járatnak le minket, nem csak brüsszeli pribékjeikkel zsarolnak be, nem csak a hazai kígyónyelveket segítenek megszervezni, hogy ideológia lasszóba fogják a fiatalságot, hanem szintet fognak lépni. Értjük mi. Csak leszarjuk. Vagy, ahogy az új-ukrán mondja: i just don’t give a fck