Próba jelleggel pár másodperce hétfőn Magyarországon úgynevezett “morgójelzéssel” megszólalnak a légvédelmi szirénák. A hatóságok a lakosság nyugalmát kérték a MoLaRi elnevezésű lakossági riasztó rendszer tesztelésének idejére.
A lakossági riasztórendszer (MoLaRi) morgató szirénapróbájára hétfő délelőtt 11 órától kerül sor – jelentette be Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közösségi oldalon megjelentetett közleményükben hozzáteszik: az eredeti tervek szerint most a rendszer hangos üzemű próbáját hajtották volna végre, ám az orosz-ukrán háborús helyzet miatt ez elmarad, és a szirénák csak „morgató” üzemmódban, néhány másodpercig működnek majd. A Belügyminisztérium egy országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású, redundánsan működő adatátviteli hálózatra épülő meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztórendszert üzemeltet. A folyamatos üzembiztonság fenntartása és ellenőrzése érdekében a rendszeren időnként technikai próbát hajtanak végre, ilyen lesz majd a hétfő délelőtti teszt is – teszi hozzá a HVG.hu. A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, ennek során 667 lakossági riasztó-tájékoztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek – írja holnapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Forrás: Facebook, HVG; Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Facebook
Twitter
YouTube
RSS