Pünkösd a Szentlélek kiáradásának és az anyagi világ isteni természettel való átitatásának ünnepe a keresztény kultúrkörben. A Szentlélek pedig nem más, mint a testet lélekkel feltöltő isteni „szél”, mely összerendezi az anyagi világot. De nem csupán az egyén szintjén, hanem azon túl is. A Szentlélek az összetartozásnak igényét teremti meg az egyes lelkekben, így megnyilvánulásában nem más, mint a közösségek gyolcsa. Ma azon ritka pillanatok egyikét éljük Európában, amikor a globalizmus negatív hatásai, a népességfogyás, a bevándorlás és a harcos, pusztításra készen álló iszlamizáció miatt nagyobb szükségünk van a természetes közösségekre, mint valaha.
A szó teremtőereje nagy hatalom. De van egy ezt megelőző pillanat, amikor a szó értelmezése történik meg. Akié a szavak értelmezése, azé a hatalom. Ezt a küzdelmet láthatjuk a felvilágosodás óta, és ennek a küzdelemnek a következménye a politikailag korrekt közbeszéd kialakulása, majd liberálfasizmusba, véleménydiktatúrába való átfordulása.
A szavak értelmezése az egyén szintjén kevés. Elvész a globális viharban az, hogy egy-egy ember mit gondol a szavak értelméről, szemben egy természetes közösséggel, mely értelmezése mindig erősebb minden egyéni erőlködésnél.
Így a morális normák fenntartása és a szavak értelmezése miatt is létkérdés, hogy megerősödjenek és működjenek a hagyományos és természetes közösségeink ebben a történelem szülte, csodálatos lehetőségekkel teli, ám mégis az öngyilkos hajlam jeleit is mutató civilizációnkban.
Tapasztalható tény, hogy Európában válságba kerültek az úgynevezett hagyományos, természetes közösségeink. A szélsőséges genderisták és a feministák, vagy a kultúrmarxisták szétzúzták a család fogalmát, ahogy a liberálisok a nemzetet, a kozmopoliták az internacionalistákkal közösen (’68-as nemzedék és gyermekeik) pedig az egyházi közösségek tekintélyét.
Az ezredfordulóra az individualizmus szélsőségessé vált, a közösségek pedig elvesztették egykori funkciójukat, azaz a morális és boldog egzisztálás (ittlét) életterének megteremtését.
Jézus tanításában megjelenik az előíró, kettős irányultságú etika, amely minden természetes közösség alapja. Jézus fő tanítása, azaz a szeretet általánossá tétele, ahogy ő maga fogalmaz:
Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. (Márk 12, 29-31.)
Tehát Jézus tanítása szerint a természetes közösséget a szeretet megnyilvánulása tartja össze. Ez a szeretet pedig a Szentlélekből táplálkozik.
A közösségeket összetartó szereret (barátság, szerelem, családi és rokoni kötelékek stb.) a Szentlélek egyik jól látható és kézzel fogható megnyilvánulása, amit Pünkösd napján érdemes megünnepelni és komolyan venni – leginkább az iszlamizáció korában.
A természetes és mesterséges közösség közötti éles különbséget a felvilágosodás idején kezdik tudatosan szétválasztani – leginkább olyan francia gondolkodók, mint Rousseau. De a pontos és definitív, a mai, európai társadalmi világképünkhöz kapcsolódó különbséget Ferdinand Tönnies Közösség és társadalom (Gemeinschaft und Gesellschaft) című, 1887-ben megjelent művében találhatjuk. A német filozófus élesen szembeállítja a természetes közösséget (Gemeinschaft) és a mesterségesen létrehozott közösséget (Gesellschaft). Az előbbiben tisztán érvényesül az ember „szociális ösztöne”, a másikban viszont társadalmi érdekek és célok, a haszonszerzés rendezi egymáshoz az embereket. Tönnies természetes és legalapvetőbb közösségnek a családot tartja, amely egy férfi és egy nő együttélését jelenti az utódnemzés és a biztonság céljából. Ezekből az alapegységekből épül fel a nemzet, mint vérségi alapon szerveződő természetes közösség. (Ez természetesen még nem tartalmazza a mai nemzetfogalmunk összetevőit, a kulturális és történelmi hagyományokon alapuló összetartozást.)
A másik fontos megnyilvánulása a hagyományos, természetes közösségeknek, hogy olyan normákat hordoznak önmagukban, amelyek a materiális világon, illetve az egyén saját érdekein túl esnek. Azaz transzcendens, ember és anyag feletti értékek. Ezek az individuum határain túl, az egyén önös egóján kívül működnek (ha működnek), s irányítják az életét, vagy sarkallják olyasfajta cselekvésre az egyént, amely a közösségért történik meg. És amely a tapasztalatok szerint olyasfajta energiákat szabadít fel az egyénben, ami boldoggá teszi. Hisz boldogság magányban aligha létezik. Ahhoz legalább két ember kell.
Olyan erények például, mint az empátia, a szolidaritás, a gondoskodás, a segítőkészség, az önfeláldozás és a valódi, nem pedig az önző szeretet – mind-mind csak az egyének relációjában kerülhetnek felszínre, magányban nem. Olyan transzcendens értékek ezek, amelyek csakis egy természetes közösség által működhetnek. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezek az értékek kölcsönhatásban vannak a természetes közösségekkel; azaz nemcsak cselekvésre sarkallnak egy társulás bensejében élve, hanem ezek nélkül nem is létezhetnek maguk a közösségek.
A Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon, illetve hétfőn megtartott keresztény ünnep, amelyen a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. A Szentlélek (Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra.
Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (Apostolok cselekedetei 2. fejezet)
Pünkösd annak a valóságos, létező, s mindent átható Szentléleknek az ünnepe tehát, amely nélkül a közösségeink széthullanak. Bibliai képpel élve „Isten szele”, mely kiszámíthatatlan módon (isteni terv) és titokzatosan (miszticizmus) összefújja a magányra kárhoztatott egyének sorát. Amely közösségbe rendezi az individuumot. És amelyre a mai globális, szélsőségesen individuálissá vált nyugati világban a túlélésünk miatt is hihetetlenül nagy szükségünk van.
Hívőknek és nem hívőknek egyaránt, Pünkösd a szellemi erő által teremtett természetes és hagyományos közösségek ünnepe lesz így az európai ember számára – ma és holnap egyaránt.
Vezető kép: Jean II Restout festménye, 1732
Facebook
Twitter
YouTube
RSS