pünkösd
Ilyen volt az idei csíksomlyói búcsú (videó)
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, zarándokok százezrei pedig benépesítik a hegynyerget – olvasható a Székelyhon.ro felvezetőjében.Mit ajándékoz Pünkösd hívőnek, s nemhívőnek egyaránt?
Pünkösd annak a valóságos, s mindent átható Szentléleknek az ünnepe, amely hét ajándékot ad annak, aki elfogadja. Bölcsességet, értelmet, jó tanácsot, lelki erősséget, tudományt, jámborságot és az istenfélelmet. Azaz a hit lehetőségével, amely nélkül vakok és félemberek maradunk, illetve a gyógyítás szentségével kínál meg minket. Kinek ne lenne ezek közül legalább egyre szüksége? S ki is lenne olyan balga, hogy visszautasít egy ajándékot?A keresztény egyház születésnapját ünnepeljük pünkösdkor – Hodossy-Takács Sámuel a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hodossy-Takács Sámuel református teológushallgató volt. A műsorban szó esett a pünkösdről, annak jelentőségéről, illetve elhelyezkedéséről az egyházi ünnepek között. De vajon miért van mostoha szerepe a pünkösdnek a karácsony és a húsvét mellett? A világi, polgári hagyományok és rítusok elveszik a fókuszt a pünkösdtől? Mi lehet a legjobb módja a keresztények mai evangelizációjának, és hogyan kell megküzdeni az egyház trendivé tételének torzító tendenciáival? Mi a pünkösd üzenete a mai világban? A műsorban ezekről a kérdésekről, és a február óta komoly médiafigyelemben részesített református egyház helyzetéről is beszélgettünk egy bennfentessel.Gyurcsány Ferenc páros lábbal szállt bele mindenkibe a pünkösdi posztjában
Gyurcsány Ferencnek nem jutott eszébe jobb, mint mindenkibe páros lábbal beleszállni pünkösd alkalmából. Szerinte Magyar Péter rejtegeti az embereit, akiknek a nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül szerinte semmit nem tudni, de kifejtette véleményét Sulyok Tamásról is.Isten Szelleme kétezer éve kiáradt a földre, és azóta sem vonult vissza
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények.A keresztény hit alapvető eleme a Szentlélek jelenléte és működése az ember életében, Istentől kapott ajándék, amelyet Jézus Krisztus ígért. Az Újszövetségben a Szentlélek kiáradásának eseménye mérföldkő, amely átalakította a korai keresztény közösséget és hatalmat adott nekik az evangélium terjesztéséhez. Ebben a cikkben felfedezzük a Szentlélek kiáradásának jelentőségét és hatását az emberi életre.Az evangéliumi kereszténység a nyugati világ egyik utolsó bástyája
Véletlenül sem szeretnék sorrendet felállítani a keresztény egyházak vagy a felekezetek között. Pláne annak tudatában nem tennék így, hogy elmúltak már azok a kommunista idők, amikor megtűrt és üldözött keresztény felekezetek hirdették az evangéliumot, sokszor a saját szabadságukat kockára téve. Pünkösdhöz közeledve azonban időszerű beszélnünk a pünkösdi, neoprotestáns, és evangéliumi keresztények sorsdöntő szerepéről.Böjte atya pünkösdi üzenete: önálló, életre képes gyermekeket neveljünk
Csíkszentsimon határában, a hét hektáron elterülő Szent László Gyermekvédelmi Központban tartott pünkösdi ünnepi szentmisét Böjte Csaba. A ferences szerzetes a Szentlélek kiáradása kapcsán arról beszélt, hogy a Szentlékek bátorsággal tudja eltölteni a szívünket, amiből erőt nyerhetünk az akadályok leküzdéséhez. A jó szülő annak a lehetőségét teremti meg, hogy a gyermeke kiteljesedjen, önállóságra nevel – foglalható össze Csaba testvér prédikációja, abból a székelyföldi gyermekotthonból, amely ennek az egyik legjobb példája.A Szentlélek kiáradása – Isten ajándéka és ereje
A keresztény hit alapvető eleme a Szentlélek jelenléte és működése az ember életében, Istentől kapott ajándék, amelyet Jézus Krisztus ígért. Az Újszövetségben a Szentlélek kiáradásának eseménye mérföldkő, amely átalakította a korai keresztény közösséget és hatalmat adott nekik az evangélium terjesztéséhez. Ebben a cikkben felfedezzük a Szentlélek kiáradásának jelentőségét és hatását az emberi életre.A lélek ünnepe a pünkösd – Balog Zoltán a Grundban
A Grund pünkösdi adásában Hoppál Hunor vendége Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt. A műsorban megpróbáltuk megfejteni, hogy a húsvéthoz és a karácsonyhoz képest miért nem annyira felkapott az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepköre a mai világban.Ajánljuk még