pünkösd
Egy év kihagyás után ismét zarándokok tömege lepte el a Csíksomlyói hegynyerget (Galéria!)
Gyalog, biciklivel vagy autóval érkezhettek az emberek a pünkösdszombati zarándoklatra Csíksomlyóra, busszal idén nem mehettek csoportok. A több tízezer embernek a szokásosnál nagyobb távolságot kellett hagyniuk a Hármashalom-oltár körül. A zarándokút elején a rendőrök maszkot osztottak, a csíksomlyói kórház udvarán pedig oltópontot alakítottak ki. Egy év kihagyás után az idei búcsú a találkozásokról és az újbóli egyesülésről szólt. A hithez, a Szűz Máriához, a Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.Balog Zoltán pünkösdi köszöntőjében beszél a lélekről (videó!)
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke közösségi oldalán osztotta meg pünkösdi gondolatait.Simicskó István: Pünkösd nemcsak a hívő embereknek hordoz üzenetet
A pünkösd a húsvét beteljesedésének ünnepe. A keresztény világ ekkor ünnepli a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását, valamint az Egyház születésnapját. A keresztény vallás túllépett egy adott közösség hitvilágán, az ünnep a szakrális jelentőségen túl hangsúlyozza: a Megváltó kegyelme a világ összes emberére kiárad – írta vasárnapi közleményében Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük – A pünkösdi csoda a lelkekben lakozik!
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 23-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, Pünkösd napját. Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Pünkösd nemcsak vallási ünnep, hanem néphagyományok is kapcsolódnak hozzá. Több vers és műalkotás is ebből az ünnepből táplálkozott. Pünkösd üzenete az lehet számunkra, hogy egy szívvel-lélekkel dicsőítjük Istent jócselekedeteinkkel, Istenben való hitünkben, hivatásunk felismerésével és életünk odaajándékozásával.Nagy lendülettel indult újra a belföldi turizmus
A gyors és összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően májusban újraindult a 2020-as turisztikai szezon belföldön, és az eddigi adatok alapján az éves belföldi forgalom meghaladhatja a korábbi évekét – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Nemzeti Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján szerdán.Így ünnepli a pünkösd hétfőt Orbán Viktor (fotó!)
Orbán Viktor miniszterelnök egy fotót osztott meg közösségi oldalán pünkösd hétfőjén.Varga Judit így kíván áldott pünkösdöt (fotó!)
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán osztott meg egy fotót, amellyel áldott pünkösdöt kíván, valamint megmutatja, hogyan főz eperlekvárt és látogatott el egy termelői kispiacra a hosszú hétvégén.Ne onnan kezdjük, ahol abbahagytuk! - Erdő Péter bíboros pünkösdi üzenete (VIDEÓ)
Ne onnan kezdjük, ahol abbahagytuk! – kéri Erdő Péter pünkösdi videóüzenetében. A bíboros, prímás a kényszerű bezártság tanulságainak levonása mellett arról a lehetőségről is beszél, "amelyet a mostani újrakezdés, életünk nyitottabbá válása tartogat számunkra".Ajánljuk még
















