Pesti Srácok

Egy év kihagyás után ismét zarándokok tömege lepte el a Csíksomlyói hegynyerget (Galéria!)

null

Gyalog, biciklivel vagy autóval érkezhettek az emberek a pünkösdszombati zarándoklatra Csíksomlyóra, busszal idén nem mehettek csoportok. A több tízezer embernek a szokásosnál nagyobb távolságot kellett hagyniuk a Hármashalom-oltár körül. A zarándokút elején a rendőrök maszkot osztottak, a csíksomlyói kórház udvarán pedig oltópontot alakítottak ki. Egy év kihagyás után az idei búcsú a találkozásokról és az újbóli egyesülésről szólt. A hithez, a Szűz Máriához, a Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.

– hívta fel a figyelmet ünnepi szentbeszédében a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. Salamon József gyimesbükki plébános azt mondta: a moldvai csángók számára Csíksomlyó évszázadokon át a lelki oázist jelentette, ahová eljőve anyanyelvükön imádkozhattak, énekelhettek, ahol önmagukra találtak, és megerősödtek.

PestiSracok facebook image

– mondta a plébános.

Úgy fogalmazott: fogjunk össze és engedjük, hogy a Jóisten az ő szeretetén keresztül, a közösségeinken keresztül éltessen bennünket.

A búcsús szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök mutatta be. Az idei búcsú sajátos színfoltja volt Molnár Levente székelyföldi származású operaénekes, aki a zarándoklat világi fővédnökségét vállalta. A világhírű bariton Máriapócsról indulva részben gyalog tette meg az utat Csíksomlyóra, és elhozta az útba ejtett közösségek imaszalagjait. Molnár Levente a mise kezdete előtt elénekelte a palóc himnuszt, és elmondta: zarándoklatát a nemzet egységéért ajánlotta fel. A búcsún kevesebben vettek részt, mint a járvány előtti alkalmakkor, de a tömeg most is betöltötte a hegynyerget.

Forrás: Blikk; Fotó:MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.