Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc páros lábbal szállt bele mindenkibe a pünkösdi posztjában

Gyurcsány Ferenc páros lábbal szállt bele mindenkibe a pünkösdi posztjában

Gyurcsány Ferencnek nem jutott eszébe jobb, mint mindenkibe páros lábbal beleszállni pünkösd alkalmából. Szerinte Magyar Péter rejtegeti az embereit, akiknek a nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül szerinte semmit nem tudni, de kifejtette véleményét Sulyok Tamásról is.

„Orbán rejtegette nagy hirtelen előrángatott új köztársasági elnök-jelöltjét, a Parlament egy kérdést nem intézhetett hozzá, ő meg nyilvánosan meg se nyikkant, mielőtt megválasztották volna” – írta Gyurcsány Ferenc a közösségi felületére.

– jegyezte meg.

Szerinte most már nyilvánvaló, hogy mi volt az oka a titkolózásnak, ugyanis mint írta, „kínos lett volna, ha Sulyok Tamás köztársasági elnökről megválasztása előtt kiderül, hogy megrögzött nácimentegető”.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc hozzátette, hogy szerinte Magyar Péter is rejtegeti az embereit, akiknek a nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül szerinte semmit nem tudni.

– tette fel a kérdéseket Magyar Péterrel kapcsolatban.

Index: Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."