Pesti Srácok

Isten Szelleme kétezer éve kiáradt a földre, és azóta sem vonult vissza

Isten Szelleme kétezer éve kiáradt a földre, és azóta sem vonult vissza

A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények.A keresztény hit alapvető eleme a Szentlélek jelenléte és működése az ember életében, Istentől kapott ajándék, amelyet Jézus Krisztus ígért. Az Újszövetségben a Szentlélek kiáradásának eseménye mérföldkő, amely átalakította a korai keresztény közösséget és hatalmat adott nekik az evangélium terjesztéséhez. Ebben a cikkben felfedezzük a Szentlélek kiáradásának jelentőségét és hatását az emberi életre.

Pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, “mint Krisztus megváltó tettének gyümölcsét és beteljesítőjét”, az egyház alapítását és az “egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetét. A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház.

A pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Az idei évben az ünnepi szentmise szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök volt.

Amikor Isten az Ő Szellemén keresztül lélegzik, mindenki tudja, hogy itt van. Lukács, az Apostolok Cselekedeteinek szerzője ezt írja:

PestiSracok facebook image

"hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek." (ApCsel 2:2).

Én azt a fordítást szeretem, amelyik "erős szélnek, szélviharnak" írja le ezt a részt. E szerint az idézet szerint Isten lehelete pünkösdkor úgy érkezett, hogy "hang hallatszott a mennyből". Lukács azt mondja, hogy ez a hang erős, zúgó, az egész teret betöltő volt.

"Betöltötte az egész házat ahol ültek" (ApCsel. 2:2).

Még valami történik, amikor a Szent Szellem eljön: mindent felkavar ami csak elé kerül. Pünkösdkor a vallási vezetők nyugtalankodtak amiatt, ami történt Jézus követői között Jeruzsálemben. Megpróbáltak véget vetni annak az erős szélviharnak, amely a mennyből érkezett. De a Szent Szellem Péterhez érve felkente őt arra, hogy ezt mondja:

Pünkösdkor a hívők ezután összegyűltek dicsérni az Urat és imádkoztak:

Aktuális és sokakat foglalkoztató kérdés, vajon mit mondanak a próféták a Szent Szellem egyházra való kitöltéséről az utolsó időkre. A Biblia szerint az utolsó időkben minden, amit meg lehet rendíteni, meg lesz rendítve. Ebbe beletartozik az egyház, Isten minden választottja.

Péter és tanítványai azt látták, hogy ami pünkösdkor megvalósult, ez a megprófétált kiáradás volt a mennyből. Péter azonnal felállt és kihirdette:

Hasonlóan ma is láthatjuk az Igéből, hogy mit csinál a Szent Szellem - ebben a késői órában.

Az ószövetségi próféták egy "korai" és egy "kései esőről" beszéltek, a Szellem kiáradásával kapcsolatban, amelyet Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és a kispróféták is leírtak. Malakiás - az Ószövetség legutolsó könyvében - a "kései esőt" úgy mutatja be, mint egy földet megrázó elkövetkezendő eseményt. Malakiás bizonyítékot is szolgáltat arra, hogy a Szent Szellem legnagyobb munkája - a "kései eső" kiöntése - most történik, a mi generációnkban. Malakiás üzenete két részből álló prófécia. Először az istentelen, materialista, világi, élvhajhász világhoz szól. Másodszor azokhoz akik szeretik és félik az Urat.

Malakiás figyelmeztetése az istentelen nemzetek számára:

Ha valaha volt olyan időszak, ami izzó kemencéhez hasonlít, amikor világszerte minden "tűzforró" - gazdaságilag, társadalmilag, szellemileg - akkor az ma van. Malakiás szerint olyan tüzes népirtás következik, amely az istenteleneket védtelenül hagyja:

Minden biztonságot ígérő menedék megszűnik. Malakiás leírása alapján ezek a gonosztevők feltehetően az arrogáns, Istenre öklüket rázók csoportja. (Erre az ökölrázásra az Európai Unió jelenti a modernkori példát. Büszkén azzal kérkedik, hogy világi közösség, ahol Istennek nincs helye, nincs elismerve, a neve teljesen ki van törölve. Amennyire az EU vezetőit illeti, Isten halott.)

Fennhéjázás lábbal tiporni szent Igéjét, kigúnyolni mindent, ami az Ő szívét tükrözi. Gondoljunk csak bele, hogy a szexuális perverzió istenítése hogyan gúnyolja ki a házasság intézményét. Mindeközben a férfi-fiú mozgalmak jogokat követelnek a férfiak számára, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek gyermekekkel. Ahogy ez a gonoszság a szemeink előtt rajzolódik ki, úgy tűnik, nem tehetünk semmit, hogy megállítsuk.

Felmerülhet bennünk kérdésként: Isten meddig tűri el az ilyen önteltséget ítélet nélkül?

A kereszténység kátyúban van ma, de hitünk szerint Isten meg tudja eleveníteni a beszédét azon hívők szívében, akik veszik az Igazság Szellemét, mert az Ige és a Szent Szellem elválaszthatatlan egymástól. Viszont nagyon sok olyan nyomás és befolyás éri a keresztényeket, amelyeknek fő célja pont az, hogy a Szent Szellemtől elidegenítsék őket. Egyik próba jön a másik után, fontos megérteni, hogy ezekben a legnagyobb menedék a Szent Szellemmel való betöltekezés. Ő elviselhetővé teszi még az elviselhetetlent is.

Malakiás próféciája a múltban is beteljesedett, amikor a gonosz nemzetek túlléptek a határon, az elkövetkezendő idők mellékhatásaitól pedig a keresztények is szenvedni fognak. Ezen nem lehet segíteni. De Isten elküldte az Ő szavát nektek és ez megtart benneteket a nehéz időkben. Hadd rendüljön meg minden, amit meg lehet rendíteni.Azok számára, akik félik az Urat, Isten teljesen más Igét adott.

A pünkösd tehát nem csupán egy ünnep, hanem emlékeztető arra, hogy a hívők készen állnak arra, hogy a Szentlélek ereje és jelenléte átformálja és megerősítse őket a keresztény életben. Arra ösztönöz bennünket, hogy legyünk nyitottak a Szentlélek vezetésére és irányítására, és használjuk fel az általa adott ajándékokat hitünk építésére és mások szolgálatára.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.