Pesti Srácok

Putyin: Oroszország számára nem mindegy, kivel írhat alá fontos ukrán egyezményeket

Putyin: Oroszország számára nem mindegy, kivel írhat alá fontos ukrán egyezményeket

Oroszország "mai állás szerint" nem tervezi Harkiv város elfoglalását, a harkivi régióban zajló orosz hadművelet célja egy ütközőzóna létrehozása az ukrán fél által lőtt orosz régiók védelmében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Harbinban az orosz sajtónak válaszolva.

"A határmenti területeken, köztük Belgorodban is, lakónegyedeket lőttek és sajnos továbbra is lőnek. De hiszen ott civilek halnak meg! Ez nyilvánvaló. Közvetlenül a városközpontot, a lakónegyedeket lövik. Nyilvánosan kijelentettem, hogy ha ez így folytatódik, kénytelenek leszünk egy biztonsági övezetet, egészségügyi övezetet létrehozni. Ezt tesszük" - mondta. Putyin szerint a Harkiv megyében támadó orosz csapatok szigorúan a terv szerint haladnak, és "a mai nappal nincsenek tervek Harkiv elfoglalására". Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy legitim elnök marad-e Volodimir Zelenszkij, miután május 20-án lejár a mandátuma, Putyin azt mondta, hogy erre elsősorban Ukrajna alkotmánybíróságának, az ország politikai és jogi rendszerének kell választ adnia. Megjegyezte,

Megerősítette, hogy kész a megállapodásra, ugyanakkor kétségbe vonta Kijev és nyugati partnerei arra irányuló próbálkozásainak "épeszűségét", hogy diktálják Moszkvának a béketárgyalások feltételeit. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország hajlandó lett volna megegyezni, de Ukrajna 2022 tavaszán "kidobta" az isztambuli tárgyalások eredményeként született, parafált dokumentumot, amint az orosz csapatokat visszavonták Kijev mellől.

PestiSracok facebook image

– mondta. Elmondta, hogy azt, amit Ukrajna nem ért el azzal, hogy a harctéren eredménytelenül próbált meg győzelmet kicsikarni, nem fogja elérni a Svájcban összehívandó konferencia által megfogalmazott ultimátummal sem. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett venne részt Oroszország ezen a tanácskozáson, rámutatott, hogy erről nincs értelme beszélni, mert Moszkva nem kapott meghívást az eseményre.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.