Az orosz elnök minapi beszédében fölemlegette az Osztrák-Magyar Monarchiát, majd a régi orosz határok visszaállításának vágyáról beszélt – számolt be a Mandiner, amely Vlagyimir Putyin egy korábbi írására is emlékeztetett, amiben az orosz elnök, régi orosz földnek nevezte Kárpátalját is.
Putyin keddi beszédében elmondta, hogy szerinte az ukrajnai háborút a nyugatiak robbantották ki, az oroszok pedig csak arra használják erejüket, hogy azt megállítsák. Úgy látja: a Nyugat most erővel valósítja meg azon régi törekvését, hogy leválassza Ukrajna történelmi földjét Oroszországról – erre szolgált szerinte századokkal ezelőtt a Nyugat-Ukrajna feletti osztrák-magyar, illetve lengyel uralom is. Putyin úgy véli: a Nyugat számára csak a lényeg, hogy valaki harcoljon Oroszország ellen, és mindegy is, ki az.
Egy nappal később pedig a moszkvai stadionban mondta azt, hogy Oroszország a
történelmi határaiért
harcol.
A történelmi orosz területek és határok kérdése sajnos Magyarországot, a magyarságot is érinti. Putyin egy 2021-es, még a nyílt ukrajnai háború előtt közölt, a Kreml honlapján angolul is megjelent cikkében – kedvenc időtöltésének hódolva – részletes történelmi okfejtést közölt az oroszok és ukránok közös történetéről.
Annak fényében, hogy azóta az orosz hadsereg tönkre bombázta és -rakétázta az ukrán nagyvárosokat, és pusztító háborúban küldi sírba az ukrán katonákat és saját fegyveres erőit, különös olvasni Putyin értekezéseit arról, hogy az orosz és az ukrán nép valójában egy és ugyanaz, és az a folyamat, ami elválasztotta és szembeállította őket, az
közös tragédia és szerencsétlenség.
Kárpátalját felszabadították
Az orosz-ukrán viszonyok Putyin nézőpontjából történő részletes elemzése mellett azonban van néhány kitétel az orosz elnök írásában, ami minket, magyarokat és saját nemzeti történelmi felfogásunkat is érinti. Putyin szerint a 2. világháborúban Kárpátalját „felszabadították” a szovjet seregek (emlékezzünk: Kárpátalja akkoriban újra, néhány évig Magyarország területe volt, ahogy az azt megelőző évezreden keresztül is). Putyin ezzel kapcsolatban arról ír, hogy a helyi ruszinok önálló „kárpáti köztársaságként” akartak a Szovjetunióhoz csatlakozni, de nem ez történt, hanem Ukrajnához kerültek. Az orosz elnök szerint a modern Ukrajna teljes egészében a szovjet korszak terméke.
Kárpátalja még egy helyen kerül elő Vlagyimir Putyin értekezésében – ahol kifejti azt, hogy Lengyelország 18. századi nagyhatalmi felosztásával (amikor Poroszország, Ausztria és Oroszország egymás között feldarabolta a korábbi hatalmas királyságot, s Moszkva vette magához Varsót és a lengyel centrumrégiót) „ősi orosz földeket” szerzett vissza az Orosz Birodalom – de nem az összeset arrafelé.
Szó szerint idézve Putyin ezt írja:
A Lengyel-Litván Unió felosztása után az Orosz Birodalom visszanyerte a nyugati ősi orosz földeket, Galícia és Kárpátalja kivételével, amik az Osztrák Birodalom és később az Osztrák-Magyar Monarchia részei lettek.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS