Pesti Srácok

Puzsér: Tragédia, hogy itt tart az ellenzék Budapesten

Puzsér: Tragédia, hogy itt tart az ellenzék Budapesten

Tragédia, hogy itt tart az ellenzék Budapesten - írta szerdai Facebook-bejegyzésében Puzsér Róbert. Az LMP és a Jobbik támogatásával induló főpolgármesterjelölt hozzátette: "jelzem az MSZP-nek és csatolt részeinek, hogy zsarolással, hazudozással és vesztegetéssel nem tudnak félreállítani".

Az Origo.hu arról ír: miután az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, valamint a Momentum - a Jobbik, az LMP és Puzsér Róbert megkérdezése nélkül - múlt szombaton bejelentték közös listájukat, a humorista jelezte, hogy kiszáll az előválasztásból. Mint a humorista szerdai Facebook-bejegyzésében fogalmazott:

Puzsérnak ráadásul fenntartásai vannak a közös lista egy-két régi baloldali arca miatt is. Kiemelte például Horváth Csabát, akiről megjegyezte, hogy a zuglói parkolási panamát tagadta, és korábban ingyen BKV-t és a Városliget fölé üvegbúrát ígért. A DK-s Niedermüller Péter Puzsér szerint "hűbérként kapja a polgármester-jelöltséget: Gyurcsány így kárpótolja őt azért, hogy a neje utazik helyette Strasbourgba". Karácsony Gergelyről pedig úgy vélekedik:

PestiSracok facebook image

Karácsonyról továbbá megjegyzi:

Tragédia, hogy itt tart az ellenzék Budapesten - öszegezte mondandóját Puzsér, majd hozzátette:

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.