Pesti Srácok

Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be szerdán a Ferencváros 

Rebrov egykori csapata ellen mutatkozik be szerdán a Ferencváros 

Szerda este második csoportmérkőzését játssza a Ferencváros labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, a magyar bajnok a Dinamo Kijevet látja vendégül a Groupama Arénában. A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki a pályán és a kispadon is nagy sikereket ért el az ukrán klubbal. A szakember vezetőedzőként 2014 és 2017 között irányította az együttest, amellyel egymást követő két évben is elhódította a bajnoki címet, és a BL-ben is eljutott az egyenes kieséses szakaszig.

Az FTC múlt kedden a nyitófordulóban 5-1-re kapott ki az FC Barcelona otthonában, míg a Dinamo hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Juventustól. A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki a pályán és a kispadon is nagy sikereket ért el az ukrán klubbal. A negyvenhat esztendős Rebrov futballistaként 1992 és 2000, valamint 2005 és 2008 között erősítette a kijevieket, akikkel kilenc bajnoki címet nyert, az 1998/99-es idényben pedig az elődöntőig jutott a legrangosabb európai kupasorozatban. A szakember vezetőedzőként 2014 és 2017 között irányította az együttest, amellyel egymást követő két évben is elhódította a bajnoki címet, és a BL-ben is eljutott az egyenes kieséses szakaszig. Ebben az időszakban Rebrov és a Dinamo Kijev legfőbb riválisa a Sahtar Donyeck volt, amelyet akkor a kijeviek jelenlegi vezetőedzője, Mircea Lucescu irányított. A román trénerrel nyolc alkalommal került szembe, ezeken a találkozókon három győzelem, egy döntetlen és négy vereség Rebrov mérlege.

A két csapat korábban csak egyszer találkozott egymással, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1975-ös döntőjében a legendás Valerij Lobanovszkij által dirigált Dinamo 3-0-ra diadalmaskodott. A kijeviek ezen kívül magyar csapattal még kétszer játszottak a nemzetközi kupaporondon, 1989-ben az UEFA Kupa első fordulójában az MTK-t kettős győzelemmel búcsúztatták. A mérkőzés este kilenc órakor a szlovák Ivan Kruzliak sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A csoport másik mérkőzésén a két sztárcsapat, a Juventus és a Barcelona csap össze. Az olasz együttes dupla jubileumra készül, ugyanis ez lesz a klub történetének kétszázadik fellépése a Bajnokok Ligájában, ahol kereken a századik sikerét gyűjtheti be. Az El Clásicót szombaton hazai pályán elveszítő katalánok még soha nem nyertek Torinóban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PA/Andrew Milligan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?