Pesti Srácok

Rendkívüli ülésen ismerkedne meg a valósággal a Magyar Kórházszövetség

null

Rendkívüli elnökségi ülést hív össze a Magyar Kórházszövetség, amelyre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét is meghívják, hogy közösen tárják fel a problémákat, és a konkrétumokról egyeztessenek – írta a keddi Magyar Idők.

A cikkben felidézik, hogy Domokos László, az ÁSZ elnöke – a kórházak és a szakrendelők ellenőrzése után – korábban a lapnak adott interjúban kijelentette: pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein. Domokos szerint a szabálykövető intézményvezetőket nem szabad leváltani, de azokon a helyeken, ahol a pénzügyek nincsenek rendben, új gazdasági irányításról kell gondoskodnia az államnak. A kórházszövetség az elnökségi ülés után fog hivatalos állásfoglalást kiadni, de annyit megjegyeztek, az ÁSZ elnöke nem nevezett meg konkrét kórházakat, így addig nem tudnak érdemben a problémákra megoldást találni – írta a lap.

A közbeszerzéseket a kórházak külön-külön kezelik, így az abban lévő anomáliákra sem tudnak egységes választ adni. A szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakrendelők nem hozzájuk, hanem az önkormányzatokhoz tartoznak. A számvevőszék évek óta tart ellenőrzéseket, és korábban is pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, valamint likviditási problémákat talált több vizsgált intézménynél is. A problémák felszámolására több megoldási javaslat is született. Ónodi-Szűcs Zoltán korábbi egészségügyi államtitkár javaslata volt a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kialakítása, amellyel hatékonyabbá akarták tenni az intézmények működését. A tervet az ÁSZ korábban üdvözölte, ám a Magyar Kórházszövetség megtorpedózta, így végül a kormány úgy döntött, az idei választások utánra halasztja a döntést, a kancelláriákról azonban április óta nem esett szó.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.