Pesti Srácok

Rendőr lőtt agyon egy 17 éves fiatalt Párizsban (Videó)

Rendőr lőtt agyon egy 17 éves fiatalt Párizsban (Videó)

Emberölés miatt nyomoznak egy francia rendőr ellen, aki Párizs Nanterre külvárosában halálos lövést adott le egy 17 éves fiúra, miután nem tett eleget az autója megállítására vonatkozó felszólításnak – közölte a helyi ügyészség. A rendőr rálőtt a fiúra, aki később belehalt sérüléseibe. A közösségi médiában megosztott videón két rendőr látható az autó, egy Mercedes AMG mellett, akik közül az egyik tüzet nyit, miközben a sofőr elhajt a helyszínről – számolt be a Guardian.

Kedd este szórványos összecsapások törtek ki fiatalok és rendőrök között, miután a helyi közösség tagjai az utcára vonultak a fiatal fiú halála miatt. Egyes csoportok barikádokat és szemeteseket gyújtottak fel, szétvertek egy buszmegállót, és petárdákat dobáltak a rendőrök felé, akik könnygázzal és diszperziós gránátokkal válaszoltak. Kilenc embert letartóztattak. Tavaly rekordszámú, 13 halálos áldozatot követeltek Franciaországban a közlekedési ellenőrzés során leadott rendőrségi lövések. 2023-ban ez volt a második, hasonló körülmények között történt, halálos kimenetelű incidens.

Három emberrel végeztel rendőrségi lövések, miután megtagadták, hogy eleget tegyenek egy közúti ellenőrzésnek 2021-ben, és kettőt 2020-ban. A Reuters összesítése szerint a 2021-ben és 2022-ben történt halálos lövöldözésekből kiderül, hogy az áldozatok többsége fekete vagy arab származású volt.

PestiSracok facebook image

- mondta Mornia Labssi, helyi lakos és rasszizmusellenes aktivista, aki elmondta, hogy beszélt az áldozat családjával, amely szerinte algériai származású.

Az egyik utast őrizetbe vették, azonban később szabadon engedték. A párizsi rendőrfőnök, Laurent Nunez a BFMTV-nek azt mondta, hogy "ez a eset kérdéseket vet fel számomra". Elmondása a vizsgálat fogja eldönteni, hogy a rendőri intézkedés megfelelő volt-e vagy sem. A francia belügyminiszter, Gérald Darmanin a Twitteren közölte, hogy a nemzeti rendőrség főfelügyelősége vizsgálatot folytat, "hogy fényt derítsen ennek a drámának a körülményeire".

Forrás: Guardian; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.