Pesti Srácok

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi a II. kerületben

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi a II. kerületben

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi a II. kerületben, a hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő reggel a honlapján.

Azt írták, hogy a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az előző napi eset körülményeit. A helyszínen felmerült a gyanú, hogy az elhunyt kábító hatású anyagot fogyasztott - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a rendőrséghez február 11-én délben érkezett bejelentés egy II. kerületi társasház lakójától arról, hogy szomszédja zavart állapotban, mezítláb őrjöng az udvaron. A járőrök kiérkezésekor a férfi mindkét kezében kést tartott, ezért felszólították, hogy dobja el azokat. A férfi csak a rendőrök többszöri felszólítására - amikor már a fegyverüket is elővették - dobta a földre a késeket. A járőrök a zavart férfit megbilincselték, majd mentőt hívtak hozzá. A 48 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette, életjeleket nem mutatott, ezért a rendőrök levették a bilincset és azonnal megkezdték az újraélesztését. Ezzel egyidőben megérkeztek a mentők is, de már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette - ismertette a rendőrség.

Tudatták azt is, hogy a BRFK nyomozást indított, mivel felmerült, hogy az elhunyt előzőleg kábító hatású anyagot fogyasztott. A halálesettel összefüggésben soron kívüli, hatósági boncolást rendeltek el, amely megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.