Pesti Srácok

Rétvári Bence: a kormány a családok szövetségese Magyarországon

Rétvári Bence: a kormány a családok szövetségese Magyarországon

A kormány a családok szövetségese Magyarországon – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Családháló Alapítvány szombati díjátadó ünnepségén, Budapesten.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: családok nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ezért fontos a kormány számára minden esztendőben a családok támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a világ minden országa nehézségekkel küzdött – először a járvány, majd a háborúk miatt –, a magyar kormány azonban a legnehezebb gazdasági években is bővítette a családtámogatások körét.

– jelentette ki, majd úgy folytatta: a családok támogatása hosszú távú, generációs cél. Megjegyezte: Magyarország Alaptörvénye is a nemzet fennmaradásának alapjaként hivatkozik a családra.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Rétvári Bence, hozzátéve: ehhez a biztonsághoz a békés környezet is nagyon fontos. Azt is elmondta, bízik benne, hogy mielőbb véget ér az Ukrajnában, valamint a Gázai övezetben zajló háború, mert "a családok számára minden országban a biztonság a legfontosabb".

– állapította meg, hozzátéve: a kormány meglátása szerint "a családbarát Magyarország az igazán erős Magyarország". Rétvári Bence gratulált a díjazottaknak és megköszönte a munkájukat, kiemelve: 18 ezer szavazat alapján választották ki azokat a szakembereket, akik most elismerésben részesülhetnek. Rögzítette: nagyon fontos méltányolni és megerősíteni hivatásukban azokat az embereket, akik segítik a családokat.

– mondta az államtitkár az ünnepségen díjazottaknak. A Családháló Alapítvány rendezvényén azokat a szakembereket ismerték el, akik "az elmúlt években a legtöbbet tettek a családokért". Megválasztották többek közt a 2023-as év bölcsődei nevelőjét, óvónőjét, védőnőjét, kórházi és házi gyermekorvosát, emellett intézményeket is díjaztak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.