Pesti Srácok

Rétvári Bence: hálával és büszkeséggel gondolunk az egészségügyben dolgozókra

Rétvári Bence: hálával és büszkeséggel gondolunk az egészségügyben dolgozókra

Hálával és büszkeséggel gondolunk az egészségügyben dolgozókra, az egyik legszebb hivatás az övék, köszönet illeti őket a munkájukért – mondta Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium államtitkára pénteken Vácon.

A Váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott Semmelweis-napi ünnepségen a kormánypárti politikus beszédében kiemelte: már egy bő évtizede ez a nap az egészségügyben dolgozók ünnepnapja. Aki kórházba kerül, mindig nagy megbecsüléssel beszél azokról, akik ott dolgoznak, de ezen a napon ez még inkább így van, megbecsülik azokat, akik az év minden napján azért dolgoznak, hogy egészségesek legyenek az emberek – fogalmazott. Hangsúlyozta: a július 1-jei Semmelweis-nap azért is különösen fontos idén, mert ekkor lép életbe az egészségügyi szakdolgozók béremelése, amivel a kormány egy régi kérést teljesít.

– emlékeztetett. Közölte: az orvosi bérek nagymértékben emelkedtek, ami lehetőséget biztosított a hálapénz kivezetésére, most pedig az ápolói béremelés is megvalósulhat. Tizenkét hónap alatt kétszer emelkedik érezhető mértékben a bérük. Arra is kitért, hogy a parlament előtt fekvő és a jövő héten elfogadandó költségvetésben az egészségügyre a nehézségek ellenére többet fordítanak, mint az idén. Úgy vélte, az elmúlt időben fontos lépések történtek országosan az egészségügyben, így a béremelés és a kórházak gazdálkodása tekintetében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.