Pesti Srácok

Rétvári Bence: veszélyes a Frontex új vezetőjének nyilatkozata

Rétvári Bence: veszélyes a Frontex új vezetőjének nyilatkozata

Veszélyesnek tartja az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) új vezetőjének nyilatkozatát a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, szerinte ugyanis Hans Leijtens nem Európa határainak megvédésére akar koncentrálni, hanem az illegálisan érkező migránsok jogi tájékoztatására. A bel- és igazságügyi tanács stockholmi ülésén tartózkodó Rétvári Bence csütörtökön, telefonon az MTI-nek azt mondta, az ülésen ismét tárgyaltak az illegális migrációról.

Magyarország óriási veszélyt lát a Frontex új vezetőjének nyilatkozatában, Hans Leijtens ugyanis nem arról beszélt, hogy az EU határvédelemre létrehozott ügynökségének miképpen kell megvédenie Európa határait, hanem arról, hogy a Frontex határvédelemben közreműködő embereinek nem szabad a klasszikus határvédelmi feladatot ellátniuk, és kifejezetten támadta az illegálisan érkezők határon való visszafordítását.

– fogalmazott Rétvári Bence.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Az államtitkár szólt arról is: visszásnak tartják, hogy holland vezetője lett a Frontexnek, mert Hollandiának nincs a migrációval érintett szárazföldi határa. Hozzátette:

Rétvári Bence tájékoztatása szerint az ülésen szóba került a kitoloncolások kérdése is. Azt mondta, hogy amikor nyugat-balkáni országokba toloncolnak vissza az Európai Unió területén illegálisan tartózkodókat, akkor a kitoloncolás eredményessége az 50 százalékot sem éri el. Amikor pedig ázsiai országokba kell kitoloncolni, ahonnan az illegális migránsok elsöprő tömege érkezik, ott 5–8 százalék az eredményesség.

– közölte Rétvári Bence, megjegyezve: erre csak a külső határok védelme alkalmas.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.